Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Szívszorító: zarándokhellyé vált a dunakeszi tragédia helyszíne

Zarándokhellyé vált a dunakeszi családirtás helyszíne. A Kisfaludy utcai otthon elé a tragédia óta folyamatosan hozzák a mécseseket és a gyerekjátékokat, amióta B. Zoltán Péter megölte a volt anyósát, a volt feleségét és a hétéves kisfiát, mielőtt magával is végzett.

Nem múlik a fájdalom és a döbbenet Dunakeszin. Senki sem tud elfogadható magyarázatot adni a gyilkossá vált családapa borzalmas tettére. Hiába mondják egyesek, hogy egykor gondoskodó és szerető családfőként viselkedett, B. Zoltán Péter bestiális kegyetlenséggel lőtte le a hétéves Maxi fiát, amikor a vadászpuska hangjára kiszaladt az utcára, hogy megkérdezze, megölte-e az anyját és a nagyanyját.

Naponta el kell mennem a borzalmak háza előtt, és sajnos minden alkalommal látnom kell a rendőrök által az úttestre festett helyszínrajzokat. Hogy hogyan volt képes az az ember a kisfiával is végezni, azt felfogni nem tudom – mondta az egyik idős szomszéd, aki hozzátette: többen is eljöttek már a házhoz az ország különböző pontjairól.

Egyik nap egy társaság 150 kilométerről utazott ide, hogy meggyújtson egy mécsest.

– mesélte.

Egy sarudi pár azt mondta, hogy távoli rokonságban állnak a meggyilkoltakkal. Nem nagyon akartak beszélni az érzéseikről, de a tekintetük sok mindent elárult – mesélte a hölgy, aki szerint Melindát, az anyát, Évikét, a nagymamát, illetve Maxikát együtt temetik majd el a közeli Jézus Szíve templom urnatemetőjében, hiszen ott őrzik a kisfiú nagypapájának hamvait is.

Fotó: Móricz István

A plébánossal egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a hozzátartozók, ezért kérdés, egyáltalán mikor tarthatják meg a búcsúztatót.

Szabó Tamás, a meggyilkolt Melinda kedvese a Borsnak elmondta: egyelőre nem tudja, ki fogja az elhunyt hétéves Maxit, az édesanyját, illetve Évát, a nagymamát eltemetni.

Meg vagyok rogyva, de az élet megy tovább, úgy vélem, ez a tragédia is erősebbé tesz, nekem helyt kell állnom az életben

– mondta a férfi.

Mint azt a Bors megírta, az idős Margitka teljesen gyanútlanul ment szeretteit meglátogatni, amikor rendőrségi kordonok állták az útját. Miután megtudta az egyenruhásoktól, hogy családtagjai meghaltak, teljesen összeomlott. Mentőt kellett hozzá hívni. Végül beszállították a pszichiátriára.

Őt mindenben támogatni fogom, amiben tudom. Együttérzek vele – fejezte be Tamás.

Hozzászólások

Villámárvíz Móga R.
Látványos gyakorlatot tartottak a Dombay-tónál
Túraautó-vk / 4 perce
Michelisz Norbert volt a legjobb magyar Franciaországban
A WTCR 2019-es bajnoka a sorozat hivatalos honlapja szerint így 26 ponttal gazdagodott Pauban, az összetettben pedig a kilencedik helyen áll 111 ponttal.
Gyász
"Angyalok vezessenek tovább az utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy KÓRA GYÖRGY erőmű nyugdijasa, 82 éves korában, 2021. szeptember 20-án elhunyt. Kérésére szűk családi körben kísértük utolsó útjára. Emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjék békében. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk MUFICS ISTVÁNNÉ Sipos Ildikó Mária súlyos betegségben, rövid szenvedés után 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 21-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BERKES ATTILA méltósággal viselt hosszú betegség után 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 21-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Kérjük koszorút ne hozzanak, az erre szánt összeg a szertartáson kihelyezett perselyben összegyűjtésre kerül és a ,,Dél-dunántúli rákbetegek gyógyításáért” Alapítvány részére ajánljuk fel. Aki mégis szeretne, legfeljebb egy szál virágot hozzon. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy testvérünk, rokonunk DR. VARGA JÓZSEF ZOLTÁN a PTE Általános Orvosi Kara Magatartástudományi Intézetének munkatársa életének 67. évében elhunyt. Temetése 2021. október 25-én a 11.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az I. sz. Belgyógyászati Klinika Pulmonológiai Osztálya dolgozóinak, ápolóinak és orvosainak, különösen kezelőorvosának a hosszú időn át tartó lelkiismeretes, empatikus gyógyító munkáért. A gyászoló család
"Az élet elmúlik, az emlékek élnek. S míg élünk mi nem feledünk Téged. Mert számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok." BALÁZS PÉTER halálának 16. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezünk. Szerető családod és a mama
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KLEIN FERENCNÉ 83 éves korában csendesen elhunyt. Temetése október 20-án 13 órakor lesz a hosszúhetényi temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunkat, KAUFMANN GÉZÁT utolsó útjára elkísérték, részvételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ kővágószőlősi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 19-én, a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágószőlősi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTÉ ISTVÁNNÉ Erzsike 90. életévében elhunyt. Temetése 2021. október 18-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, férjem VÁRNAI LÁSZLÓ kozármislenyi lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 15-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
„Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, ajka sem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, soha semmit nem kért, és el nem fogadott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÜMEGI ANDOR 98. évében, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. október 15-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájában. A gyászoló család
,,Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz és nem dolgozol. Örök álom lezárta szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk RITTBERGER JÓZSEFNÉ Gerber Rozália 69 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 2021. október 15-én 12.30 órakor lesz a pécs-somogyi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Ezúton mondunk köszönetet a szomszédoknak, rokonoknak, ismerősöknek akik 2021. október 8-án ÁBRAHÁM KÁROLYNÉT elkísérték végső nyughelyére. Gyászoló szerettei
„Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz.” Fájó szívvel emlékezünk a legdrágább édesanyára, CSERNÁNSZKI GYÖRGYNÉ JAKSA ILDIKÓRA halálának 20. évfordulóján. Lánya és fia
Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS LAJOS 66 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2021. október 15-én, 11 órakor veszünk tőle a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló család