Hallgassa élőben!

BorBlog

10 éve
A Pécsi borvidék aranyérmes borait kóstolhatta meg a keddi díjátadó gálavacsora közönsége, egyúttal megismerkedhettek a borvidéki marketing stratégia, a borutak közti együttműködés és a májusban indított cirfandli-kampány részleteivel.
11 éve
Harmadik éve már, hogy a Cella Septichorában június derekán összegyűlnek a borkedvelők. Semmi titkos szertartás, hókuszpókusz, semmi palást vagy paróka, de még áldozatot sem mutatnak be a sikeres szüretért. Hanem egész egyszerűen mindenkit szívesen látnak a Pannon Borrégió TOP25 gáláján!
11 éve
Pécsi Borozó
Ismert hagyomány már, hogy a pünkösdi hétvégén nyitott pincék várják a borkedvelőket - idén Pécstől Palkonyáig számos helyszínen lehet poharat fogni és programokon lazítani.
11 éve
Pécsi Borozó
Kultúrával és neves pécsi borászok standjaival népesül be a Ferencesek utcája május első hétvégéjén.
11 éve
Pécsi Borozó
Már pár hete ellazsáltam a bamás borblogot. No nem ám csak lustaságból, hiszen sokáig nem is voltam idehaza, amikor meg igen, be kellett pótolni a távollétet. Például azzal, hogy egy hirtelen cserét elvállalva egy hét alatt kellett összeszerveznem egy pécsi borvidéki bemutatkozást. De sikerült, 130 ember tapsolt a pécsi boroknak, kell ennél több?
11 éve
Pécsi Borozó
Egy véletlen egybeesés folytán borblogunk szerzője éppen akkor időzik Belgrádban, amikor ott 5 napon át zajlik a BeoWineFair nevű borászati kiállítás és vásár. Természetesen körbenézett, körbekóstolt és régi ismerősökkel is találkozott.
11 éve
Pécsi Borozó
Az idei busójárásra nem jutottam el ugyan - a fiumei karneváli forgatagban más borok jutottak - de hazatérvén már én is megemlékeztem a derék mohácsi álarcosokról. Mégpedig egy mohácsi bor segedelmével - igazán szép vörösbor volt ez a fehérborútról.
11 éve
Pécsi Borozó
A legismertebb európai bormagazin, a brit Decanter februári számában magyar vörösborokat emelnek piedesztálra. Eddig az aszúk, aztán a száraz furmint híre jutott el a Decanter-olvasók százezreihez, magyar vörösöket nemigen dicsértek mostanság. Aztán most egyből négyet, ráadásul mind a négy villányi.
11 éve
Pécsi Borozó
Mostanság divat lett borokat kóstoltatni külföldi borszakértőkkel, majd a magyar borsajtóban ezzel némi port kavarni. Steven Spurrier az egyik ilyen kedvenc, a Decanter szakértője nemrég a Malatinszky-borokat értékelte, a villányi vörösek kedvező fogadtatásra találtak nála, pár napja pedig a szekszárdi Szeleshát tette közhírré Spurrier értékelő levelét. Nos, az egybeesés véletlen, mivelhogy már pár hete készülődök megírni egyik izgalmas vörösboros élményemet. Spurrier beelőzött, de ezúttal nem egyeztettünk – nekem most más tetszett.
postabontás Dunántúli Napló
Olvasói levél: Ismét itt a nyár, újra fürdő nélkül maradtak a pécsiek
Dánia / 22 perce
Szeretném megérteni, hogy mi történt – Eriksen a kórházból üzent
A dán mindenkinek köszöni, amit érte tettek • Továbbra sem tudni, miért esett össze a pályán.
Gyász
"Imádtad a családod, mindenkit szerettél, az volt a boldogságod, ha velünk lehettél. Beteg ajkaiddal is értünk aggódtál, annyira féltettünk, de legyőzött a halál." Fájó szívvel emlékezünk KAUFMANN JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, nagymamánk, rokonunk SOMOS LÁSZLÓNÉ Borkó Éva POTE nyugalmazott főnővére 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 16-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk POÓR JÁNOS tragikus hirtelenséggel 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 15-én a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hosszúhetényi temetőben. Gyászoló családja
"Köszönöm Istenem a hosszú életet, a mosolyt, a bánatot, a könnyeket..." TOLLAS JÁNOSNÉ Péter Rozália kozármislenyi, volt birjáni lakos, 95 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 13.30 órakor lesz a birjáni temetőben. Utána gyászmise a kozármislenyi apáca templomban 18 órakor. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Búcsúzik családja
"Neved a szél simítja egy táblán, az örök kék ég alatt az örök magány, de mégis bennünk élsz tovább, mert az emléked erősebb, mint a halál." Fájó szívvel emlékezünk feleségem BECK JÓZSEFNÉ Balogh Katalin halálának 9. évfordulóján. Gyászoló férje, gyermekei, unokái, dédunokái
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BITTE FERENCNÉ Csörgő Julianna 76 éves korában elhunyt. Végakaratának megfelelően szűk családi körben búcsúzunk tőle a Zsolnay szórókútnál 2021. június 16-án, 15 órakor. Férje, lányai és veje, unokái
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ROSKÓ LÁSZLÓNÉ Árr Erzsébet 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 15-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Összetört szívvel tudatjuk, hogy BÓKA JÁNOS 83. életévében elhunyt. Végakaratának megfelelően szűk családi körben utolsó útjára kísértük. Gyászoló szerettei
"Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, mosoly mögött is ott vannak a fájó könnyek." Fájdalommal emlékezünk HEGEDÜS MIHÁLY halálának 8. évfordulóján. Szerető családod
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BOBÁNOVICS LÁSZLÓ temetésén részvételükkel és virágokkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamám RÉFI LÁSZLÓNÉ Tiszai Margit életének 68. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. június 15-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama BORBÁS ANNA 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 17-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PERGER FERENC 2021. május 24-én 65 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően szűk családi körben szülővárosában, Szarvason veszünk tőle végső búcsút. A gyászoló család
Édesanya, nagymama, dédnagymama ENDRÉDI JÁNOSNÉ Paschke Márta 1921-2021 életének 100. évében elhunyt. Urnáját a mohácsi temetőben 2021 június 11-én 12 órakor helyezzük el a családi kriptában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk VIDÁK FERENCNÉ Bódis Katalin 84 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. június 16-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló gyermekei