pmfc

12 éve
Nem választottak elnököt a PMFC szerda estébe nyúló közgyűlésén, ahol a klub működésének megreformálása volt a központi kérdés.
12 éve
Szép mérkőzésnek nem lehetett nevezni, fordulatosnak és érdekesnek annál inkább a PMFC szombati bajnokiját. A két idegenben játszó baranyai csapat kitett magáért, a Komló és a Kozármisleny is döntetlenezett.
12 éve
Egy győzelem, egy döntetlen a baranyai csapatok mérlege. A PMFC idehaza nehezen, de nyert a Kaposvölgye ellen, a Komló pontot rabolt Ajkán.
12 éve
Baranya | Megtört a jég, hazai pályán gól(oka)t lőtt a Kozármisleny, s ennek köszönhetően a győzelem sem maradt el. A Komló és a PMFC sok helyzetet kihagyott.
12 éve
Komló–Pécs–Kozármisleny | A labdarúgó NB II-ben a PMFC a negyedik Felcsút otthonában játszik, a Sport2 élőben közvetíti a találkozót. A másik két baranyai együttes közül a Kozármisleny játszik hazai pályán, s van is esélye a győzelemre. A Komló Mosonmagyaróváron próbál helyt állni.
12 éve
Pécs | Amint az várható volt, a PMFC pénteki elnökségi ülésén bejelentette lemondását Tamon Attila, a klub elnöke. Az utódot már keresik, de Gonda Tibor alpolgármester már közölte: nem vállalja a klub vezetését.
12 éve
A PMFC elnökénél betelt a pohár: Tamon Attila lemond elnöki posztjáról és elnökségi tagságáról is. Az új elnök megválasztásáig várhatóan egy háromtagú ügyvivő bizottság irányítja a klubot.
12 éve
Balhéztak a pécsi drukkerek a PMFC barcsi vendégjátéka után, a klub elnökét, Tamon Attilát támadták meg. Kozármislenyben elmaradt a remélt győzelem, a Komló pedig ismét kikapott idegenben.
12 éve
Baranya | Az NB II-es baranyai csapatok közül csak a Kozármisleny játszik otthon a hétvégén, s a Soroksár ellen esélyes a győzelemre. A PMFC-Pécs Plazára és a Komlói Bányászra is nehéz idegenbeli fellépés vár.
tragédia
Nem tudták elaltatni, le kellett lőni a tűzben megsérült gorillát
kegyetlen állapotok / 24 perce
A bozóttűz mellé most megérkezett az áradás Ausztráliába
A keleti részen járhatatlanok az országutak az eső miatt, viszont nagyon sok helyen még ég az erdő.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MIHALOVITS GYÖRGY temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Fáradságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. A holtom után ne keressetek, Leszek sehol- és mindenütt leszek." Egy "áldott LÉLEK" már úton van az égiek felé... Legdrágább kincsünk TÓTH MIHÁLY főaknász, szerető férj, édesapa, nagypapa kegyelemmel telve, életének 89. évében visszaadta lelkét az Úrnak. Utolsó útjára édes szülőhelyén, Vasason kísérjük 2020. január 22-én 12.30 órakor. Lelki üdvéért szentmise kezdődik a temetés után, 13.30 órakor a vasasi templomban. Örök szeretteid
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, megtisztelőknek, akik BANÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a barátoknak, kollégáknak, tanítványoknak és ismerősöknek, akik MÁNDLI GYULÁT élete utolsó napjaiban is szeretettel vették körül, temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek el. A gyászoló családja
Fájó szívvel emlékezünk GŐCZE ÁGNES halálának 2 évfordulóján. Férje Imre és családja
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. A te szíved már nem fáj, de miénk vérzik, mert a fájdalmat csak az élők érzik." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk LEITNER FERENC asztalos pécsi, volt kistótfalui lakos, 80 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 23-án 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, ..." József Attila: Óda (részlet) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ R. SÁNDORNÉ Salamon Anna volt kesztyűgyári dolgozó 85 évesen csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 20-án 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban egy szál rózsa elhelyezésével, őszinte együttérzéssel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szomszédasszonyunk VÖLGYI IRÉN 2019. december 3-án elhunyt. Utolsó útjára 2020. január 21-én 15 órakor kísérjük a pécsi köztemetőben. A gyászoló barátai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem KASZAB GÉZA JÁNOS súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. január 22-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
"A szeretet csillag, amelynek fénye a halál után is hosszasan ragyog." P. Brown Szerető férj, legdrágább édesapa és nagypapa SZATHMÁRY ELEMÉR 2020. január 3-án életének 74. évében elhunyt. 2020. január 22-én 13 órakor kísérjük el őt utolsó útjára a pécsi köztemető kápolnájából. A szertartáson egy-egy virággal emlékezünk meg róla. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MICHIELUTTI REZSŐNÉ Czeti Margit élete 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. január 23-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GADÁNYI PÉTER 61 éves korában hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvait 2020. január 22-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra Siófokon a Kele utcai temetőben. Kérjük, egy szál fehér rózsával köszönjenek el Tőle. Búcsúzó szerettei
Köszönjük minden kedves rokonnak, barátoknak, volt munkatársaknak és a ház lakóinak, hogy szeretett halottunk LÁSZLÓ TIBOR ny. őrnagy temetésén részt vettek. Köszönet a Mementó Temetkezésnek és a Magyar Honvédségnek a temetés méltó lebonyolításáért. A gyászoló család
"Bármi rosszat hozhat az élet idővel minden megoldható, de egy drága jó férj, édesapa sohasem pótolható." Fájó szívvel emlékezünk KESZTHELYI TIBOR halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP BÉLÁNÉ Máli Mária 2020. január 11-én súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. január 17-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után 13.30 órakor a pécsudvardi temetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család