MI térkép készül

2019.02.13. 16:17

Megtartotta első szakmai napját a hazai Mesterséges Intelligencia Koalíció

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére fogott munkába a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Koalíció.

Budapest, 2018. szeptember 11. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszél a Pitch@Palace Hungary 1.0 nemzetközi startup verseny elsõ magyarországi döntõjén a Pesti Vigadóban 2018. szeptember 11-én. András yorki herceg 2014-ben alapította a Pitch@Palace-t, hogy platformot biztosítson a feltörekvõ vállalkozók támogatásának és mentorálásának. A Pitch@Palace egy startup verseny, üzleti fórum, amely lehetõséget teremt a fiatal vállalkozók, startup cégek innovatív ötleteinek bemutatására. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint az MI Koalíció első szakmai napján 150 tagszervezet által delegált 250 résztvevőnek nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit, és megkezdték a tartalmi munkát.

Palkovics László

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az MTI-nek küldött közlemény idézi Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkárt, aki megnyitó beszédében elmondta, a mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhet az ország.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások körében minden felmérés szerint jelentős a lemaradás a digitalizáció és az automatizálás terén. Ez komoly versenyképességi kihívást jelent, és azonnali beavatkozást igényel. A digitális technológiák, az automatizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazások javítják a hatékonyságot és a termelékenységet, lehetővé teszik, hogy az értékes emberi munkaerő a magasabb hozzáadott értékű munkafolyamatokra fókuszáljon – közölte az ITM.

Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke a közlemény szerint kiemelte, az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait, és állandó fórumot biztosítson.

Online felület készül a gyakorlati megoldásokról

Chaesub Lee, az ITU szabványosítási hivatalának igazgatója budapesti útján köszöntötte az MI Koalíció tagjait a szakmai nap alkalmából, és tájékoztatta a résztvevőket az ITU mesterséges intelligencia témakörében végzett tevékenységeiről.

Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője bejelentette, hogy a koalíció hamarosan megkezdi egy „MI Térkép” kialakítását, ami online felület lesz a mesterséges intelligencia felhasználásával működő gyakorlati megoldások gyűjtésére.

A résztvevők a szakmai napon meghatározták azokat a projekteket, amelyek mentén megkezdik az első negyedéves munkát.

Borítókép:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!