Mint az autót

2019.03.18. 09:57

Elektromos bérbicikli-hálózatra vált Párizs környéke

Tízezer kerékpárral indulnak. A francia főváros környékének 12 millió lakosát akarják ösztönözni, hogy kerékpárral járjanak be dolgozni.

Fotó: Shutterstock

A rendszerben a kerékpárokat fél évre lehet kibérelni, a bérleti díj havonta 40 euró lesz – jelentette be Valérie Pécresse, a régió jobboldali elnöke.

„Az elektromos kerékpárok hosszú távú bérlésének legnagyobb piacáról van szó” – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján a régióelnök.

A Véligo nevű program célja a Párizs körül élőket ösztönözni a bicikli használatra, ami jelenleg az agglomeráció napi közlekedésének alig két százalékát jelenti. Ezt két éven belül legalább háromszorosára akarja a régió növelni.

Olyan lesz, mint az autószalonokban

Az Ile-de-France Mobilités nevű állami ügynökség az autószalonok mintájára vezeti be a rendszert: a hosszú távú bérléssel a felhasználók meg is vehetnék a kerékpárokat, amelyeknek ára jelenleg 150 és 200 euró között mozog Franciaországban, ahol 2017-ben mintegy 250 ezer elektromos kerékpárt és 2,7 millió hagyományos biciklit adtak el.

Az agglomerációban élők az elektromos kerékpárokat félév használat után vásárolhatnák meg. A 40 eurós havi bérleti ár a karbantartási szolgáltatásokat is magában foglalja.

A párizsi bérbicikli-hálózattal ellentétben nem félóránként kellene fizetni a bérleti díjat, hanem félévre, és ez idő alatt a bérlő folyamatosan magánál tarthatja a kerékpárt.

Otthon fel lehet tölteni az akksikat

A Véligo működtetését három magánvállalat és 51 százalékban a francia posta által létrehozott holding nyerte el hat évre, mintegy 111 millió eurós költségvetéssel. A három partnercég szavatolja a kerékpárok kiszállítását, karbantartását és a dolgozók képzését. A hálózatnak több mint kétszáz boltja nyílik, az agglomeráció valamennyi postahivatalában és pályaudvarán is át lehet majd venni a kerékpárokat.

„A postások elektromos kerékpárjainak fejlettebb változatáról van szó, az otthonokban feltölthető akkumulátorokkal” – mondta Valérie Pécresse.

A cél az, hogy a felhasználók a hegyes-dombos Párizs környéki térségben a mindennapos útvonalaikon használják a bicikliket, azaz munkába vagy iskolába menet.

Valéria Pécresse szerint a régió 2016 és 2019 március között mintegy 64 millió eurót költött a kerékpárutak építésére, felújítására, valamint biciklitárolók építésére.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!