Járvány

2020.03.25. 09:44

Így tartják a kapcsolatot a járvány sújtotta Olaszországban

A koronavírus-járvány miatt vesztegzár alá vont hatvanmilliós országban a családok, a barátok és a kollégák az olyan üzenetküldő platformokra váltottak, mint a Facebook WhatsApp vagy a Microsoft Skype szolgáltatása.

Forrás: Shutterstock

Az olasz felhasználók 20 százalékkal több hívást indítanak és üzenetet küldenek a WhatsAppon az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Facebook a Reuters hírügynökséggel. A Microsoft nem ad ki statisztikákat a Skype használatáról, de egy szóvivőjük elmondta, hogy a vállalat 100 százalékos növekedést jegyzett az applikáció használatában Olaszországban.

Az olaszok azt mondják, hogy a kapcsolattartás ezeken a platformokon segít nekik megbirkózni az izoláltsággal és a szorongással, egyes esetekben az interneten keresztül hozzáférhetnek a mentális egészséggel foglalkozó szolgáltatókhoz is, sőt a kórházban lévő koronavírus-fertőzöttek is képesek kapcsolatba lépni szeretteikkel – írja a Vasárnap Reggel.

„Mind a betegek, mind a családok számára hihetetlenül fontos egy kis beszélgetés, hogy reményteljesek maradjanak, pozitívan gondolkozzanak”

– mondta egy milánói beteg hozzátartozója. Az olasz kórházak megpróbálnak rövid videóhívásokat biztosítani mindennap a koronavírus-betegeket kezelő osztályokon.

„A családok szenvedései miatt felvettük a kapcsolatot a távközlési cégekkel, hogy aktiválják a videóhívás rendszert és biztosítsanak betegeink számára tableteket, amelyeket a családjaikkal való beszélgetésre használhatnak” – mondta Marco Reste, a milánói San Donato klinika intenzív osztályának a helyettes vezetője. Az üzenetküldő platformok segítik az embereket abban, hogy közelebb érezzék magukat hozzátartozóikhoz abban az országban, ahol a szoros, kiterjedt családi kapcsolatok létfontosságúak a mindennapokban.

Olaszországban sok esetben a nagyszülők a gyerekek első számú gondozói, amikor a szülők munkában vannak, de a karantén és a hatvan fölöttiek nagyobb fenyegetettsége most kettészakította a két korosztályt. Cecilia Zadra 28 éves pszichológus, aki az északi országrész egyik idősotthonában dolgozik, elmondta, segített az otthon lakóinak az iPad használatában, hogy

életük első videóhívását intézhessék családjukhoz.

„Elérzékenyültem, amikor láttam, hogy ez a nekünk, fiataloknak természetesnek vett technológia milyen fontos eszközzé vált a kritikus pillanatokban” – mondta.

A vírus által leginkább sújtott Bergamóban az idősek a WhatsAppon küldik el bevásárlási listáikat a szomszédoknak, akik beszerzik nekik a szükséges dolgokat – mondta egy helyi lakos, aki egy teljes háztömb számára végez bevásárlást. Vasárnapra 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma 24 747-re nőtt.

A legnehezebb hetek következnek

A napról napra növekvő számok ellenére még nem tetőzött Olaszországban az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) Giuseppe Conte miniszterelnök szerint, aki a következő heteket nevezte a legkockázatosabbnak a Corriere della Sera című napilapban megjelent interjúban. Giuseppe Conte az egészségügyi szakértők előrejelzéseit idézve hangsúlyozta, hogy az olasz lakosság „döntő” hetek előtt áll. Kifejtette: a fertőzés Olaszországban még nem érte maximumát, de „helyes úton haladunk”.

Célként a járvány terjedésének lassítását, majd megállítását nevezte úgy, hogy Olaszország különböző térségeiben ne mindenhol egyszerre, hanem tartományonként fokozatosan tudjanak vele szembeszállni. A kormányfő arra szólította fel az olaszokat, maradjanak otthon és legyenek egységesek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!