Ország-világ

2020.09.13. 08:59

Komoly veszélyeket rejt a TikTok a kamaszokra nézve

Az online bántalmazás, szexuális zaklatás és az életveszélyes kihívásokra való felhívás mellett, legutóbb egy öngyilkosságot ábrázoló videó is megjelent a kínai videómegosztón.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Luiza Kamalova

Már Európában is megvetette a lábát, sőt óriási népszerűségnek örvend a tinédzserek körében a TikTok videómegosztó. Az első ránézésre szórakoztató applikáció komoly veszélyeket rejt magában a kamaszokra nézve: az online bántalmazás, szexuális zaklatás és az életveszélyes kihívásokra való felhívás mellett, legutóbb egy öngyilkosságot ábrázoló videó is megjelent a kínai videómegosztón. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője szerint különösen fontos a felelős és tudatos médiafogyasztásról beszélgetni a kamaszokkal – írja a Magyar Nemzet.

A Z generáció tagjai – azaz a mostani tizenévesek – már beleszülettek az internet világába. Számukra az elsődleges közösségi platform már nem a Facebook vagy az Instagram, hanem a TikTok. A TikTok videómegosztón a lájkok a követők és a kommentek begyűjtésére – amiben a digitális bennszülöttek mérik a népszerűséget – lehetőleg naponta több, maximum egyperces videót kell feltölteni: ezek lehetnek zenés, táncos, főzős vagy vicces (például állatokról vagy kisgyerekekről) feltöltött tartalmak is.

A szórakoztató videók mellett azonban a káros tartalmak is rohamosan terjednek a TikTokon: teret hódítottak az életveszélyes kihívásokra való felhívások, gyakori a szexuális és internetes zaklatás esete, sőt öngyilkosságot ábrázoló videók is felkerültek már a népszerű közösségi felületre. A legfrissebb eset is sokkolta a TikTok-közösséget: néhány nappal ezelőtt szintén egy olyan videó került a figyelem középpontjába, ahol egy férfi önkezűleg vet véget az életének. De nemcsak az öngyilkosság ábrázolására van példa a social media felületeken: emlékezetes a Kék Bálna elnevezésű kihívás, ahol öncsonkításra, sőt öngyilkosságra buzdították a fiatalokat.

„Nagyon sok gyerek nem közvetlenül találkozik ezekkel a videókkal vagy kihívásokkal – mint például a Kék Bálna vagy a Momo -, hanem mivel a médiában és közösségi felületeken is többször is visszaköszön ezeknek a híre vagy például erről beszélnek az osztályközösségben, ezek hatására nézik meg a fiatalok is a videókat” – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője.

Véleménye szerint a látottak azokra a fiatalokra jelenthetnek leginkább veszélyt, akiknek kezeletlen serdülőkori depressziója vagy egyéb pszichiátriai zavara van, és ezt nem veszi észre a környezete, tehát ha nincs számára elérhető pszichológiai segítség. Így a tinédzser ezekkel a problémákkal egyedül sodródik, és sehol máshol nem tud kapaszkodókat keresni, csak a közösségi média csoportjaiban.

A Kék Vonal szakmai vezetője szerint is a kibertérben nagyon sok önsértésre, önkárosításra és öngyilkosságra utaló minta lelhető fel, a valódi konstruktív segítő szándékkal felkerült tartalom pedig elenyésző. Hozzátette: a káros tartalmakról szóló videókat a fiatalok körében népszerű influenszerek tudják ellensúlyozni, ha valamilyen pozitív megküzdésről szóló videóval állnak elő.

Reményiné Csekeő Borbála a lapnak arról is beszélt, hogy szeptember 10-én az öngyilkosság-megelőzés világnap alkalmából elindult a Fontos vagy! elnevezésű projekt, ahol tudatosítani szeretnék a fiatalokban, hogy nem szégyen, ha valaki egyedül nem tud kimászni egy érzelmi mélypontból. Ezért arra biztatják a lelki problémákkal vagy depresszív gondolatokkal küzdő serdülőket, hogy merjenek segítséget kérni. A kampány új eleme, hogy ezúttal nemcsak a fiatalokhoz szólnak, hanem a szakemberekhez – elsősorban pedagógusokhoz, szociális segítőkhöz és iskolapszichológusokhoz – is, akiknek lehetőségük van a gyerekekkel csoportfoglalkozásokat tartani. Számukra készített a Kék Vonal módszertani segédanyagot, óravázlatokat és egy e-learning felületet egy online játékkal.

Hová fordulhat segítségért?

A káros tartalmakat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által üzemeltetett Internet Hotline jogsegélyszolgálatnál is lehet jelenteni. Az Internet Hotline illegális online tartalmak elleni küzdelemben szorosan és hatékonyan együttműködik az Országos Rendőr-főkapitánysággal, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályával.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány pedig az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok valamint az értük aggódó szülők számára is a Lelkisegély-vonalon: 116 111

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!