Járvány

2020.10.15. 09:14

Már a Vénusznál a Merkúrhoz tartó űrszonda

A BepiColombo európai–japán űrszonda csütörtökön tízezer kilométeres közelségbe kerül a Földhöz legközelebbi bolygóhoz.

Forrás: Shutterstock

A Vénusz közelsége lefékezi a szondát és módosítja a Merkúr felé vezető pályáját. Közép-európai idő szerint hajnali 5 óra 58 perckor kerül a több mint egymilliárd eurós BepiColombo a legközelebb a Vénuszhoz.

Ez különleges manőver, de olyan sok hely van és olyan jól ki van számítva, hogy nem aggódunk

– mondta Simon Plum, az Európai Űrügynökség (ESA) műholdirányító központjának (Esoc) munkatársa.

A koronavírus-járvány miatt a központban dolgozók száma korlátozott, de teljességgel elegendő.

Hasonló manővert hajtott végre a BepiColombo áprilisban, amikor a szonda 12 700 kilométeres közelségben haladt el a Föld mellett, hogy a bolygó gravitációs erejét kihasználva kissé módosítson a Naprendszer középpontja felé vezető pályáján.

Fotó: Wikimedia

A Naprendszer legkisebb és leggyorsabb bolygója, a Merkúr felé tartó útján a mintegy négy tonna tömegű, négy részből álló űreszköz jövő augusztusban még egyszer megközelíti a Vénuszt, akkor 550 kilométeres távolságban, majd összesen hatszor repül el a Merkúr mellett, mielőtt 2025-ben rááll végleges pályájára. Addigra

a 2018-ban indult űrszonda már kilencmilliárd kilométert fog megtenni.

A csütörtöki manőverben nagy szerep jut a kutatóknak, a szonda fedélzetén lévő tizenegy műszerből hét a Vénuszról fog adatokat gyűjteni. A Földdel szomszédos bolygó a figyelem középpontjába került, amikor szeptemberben

légkörében foszfint fedeztek fel, amely akár élet jelenlétére is utalhat.

A misszió a Merkúrt megcélzó első európai űrprojekt. A BepiColombo tulajdonképpen két űrszonda – egy európai és egy japán fejlesztésű –, amelyet egy közös platform segítségével juttatnak el a bolygóra. Amikor a platform 2025-ben a Merkúr mágneses mezeje körüli pályára áll, az űrszondák megkezdik munkájukat: az európai szonda a felszínhez közel repül majd, és igyekszik felmérni annak összetételét, a japán szonda társánál magasabb pályára áll, és a bolygó mágneses terét, illetve ritka légkörét vizsgálja majd.

Az ESA és a Japán Űrügynökség (JAXA) által közösen indított BepiColombo

fejlesztésében magyar kutatók is részt vettek.

Többek között a Planetary Ion Camera (Picam) elnevezésű iontömeg-spektrométer projektben volt szerepük, amely fényképezőgépként működik a töltött részecskék számára, hogy tanulmányozza a felszíni ionizációs folyamatok láncolatát. Az eszközt működtető alacsony feszültségű tápegységet az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont mérnökei fejlesztették, ahogy a BepiColombo szimuláló környezetét is.

A Merkúrt eddig csak két NASA-űrszondának, a Mariner–10-nek és a Messengernek sikerült megközelítenie.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!