Ország-világ

2021.09.03. 15:36

Most kiderült Branson júliusi űrutazásának elsunnyogott hibája

Július 11-én, egy perccel azután, hogy Richard Branson brit milliárdost az űrbe repítette a rakéta, sárga figyelmeztető fény jelent meg az űrhajó műszerfalán.

Forrás: Virgin Galactic

A Virgin Galactic űrhajó ekkor mintegy húsz mérföld magasságban volt az új-mexikói White Sands Rakétakísérleti Telep fölött, s a hangsebesség kétszeresével emelkedett. A sárga lámpa villogása arra figyelmeztette a pilótát, hogy a repülési útvonaluktól eltért a hajó: ha nem korrigálnak, az ereszkedés során majd veszélyes kényszerleszállást kockáztatnak a sivatagban – írja a The New Yorker leleplező cikke.

Rakétával repülni veszélyes dolog:

az orosz, szovjet és amerikai legénységgel végrehajtott űrrepülések mintegy 1,4 százaléka végződött halálos áldozattal.

A legjelentősebb kereskedelmi űrvállalatoknak – a Branson-féle Virgin Galacticnak, az Elon Musk-féle SpaceX-nek és a Jeff Bezos-féle Blue Originnek – az elkövetkező években ezt a számot le kell csökkenteniük. Egy kereskedelmi vállalkozás ugyanis üzletileg nem engedheti meg magának, hogy bárkit is elveszítsen – nyilatkozta éppen Branson.

Sir Richard Branson brit milliárdos, a Virgin-csoport elnöke pilátesz fitneszedzésen vesz részt a sydney-i Bondi tengerparton 2019. november 13-án.
Fotó: Joel Carrett / MTI / EPA-AAP

Ehhez képest a Virgin Galactic nem korrigált a pályán, nem kapcsolta ki a hajtóműveket még akkor sem, mikor a piros lámpa is kigyulladt, hanem folytatta útját. A gép kilépett a számára kijelölt útvonalról, egy perc negyvenegy másodpercig repült a kijelölt légtéren kívül, s erről nem tájékoztatták az FAA-t, az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalt sem. (A hivatal vizsgálja az ügyet.)

A Szövetségi Légügyi Hivatal szabályozza a magán-űrhajózási iparágat. Minden egyes küldetés számára elkülöníti a légteret, hogy megakadályozza az általános légi forgalommal – beleértve a kereskedelmi utasszállító repülőgépeket is – való ütközéseket, és baleset esetén korlátozza a polgári áldozatok számát.

A szabályozó hatóság egy százhuszonegy oldalas dokumentumban képleteket – köztük egy egyenletet a várható áldozatok kiszámítására – állított fel az űrrepülés biztonságának értékelésére. Az FAA szerint az elfogadható tízezer küldetésenként legfeljebb egy halott.

Hogy miért kellett mindenáron végrehajtani ezt a végül is szerencsésen megúszott repülést? Mert miként legutóbb itt és itt írtunk róla: az űrturizmus nagyravágyó és korosodó ultragazdagok hobbija lett, akiknek olyasmik lettek a meghatározó szempontok, hogy ki repül fel közülük egy héttel előbb, vagy hogy melyikük ment a másiknál 20 kilométerrel magasabbra.

A Virgin Galactic alapítója, Sir Richard Branson pezsgőzik, miután a Virgin Galactic űrhajó fedélzetén az űrbe repült, amit „életre szóló élménynek” nevezett – és amely reményei szerint a jövedelmező űrturizmus korszakát fogja bevezetni
Fotó: AFP

Branson cége pedig még a versenytársainál is keményebben dolgozik azon, hogy cégének identitását luxus életstílus-márkaként alakítsa ki. A Virgin Galactic lényegében véve nem más, mint a cég űrturizmus üzletágának marketingeszköze.

Ott és akkor a kilövés megszakítása azonban szertefoszlatta volna Branson reményeit, hogy pár nappal megelőzze riválisát, Bezost. Hogy a pilótáinak a döntését a technikai kényszerek, vagy a hátul ülő milliárdos bankár pénzügyi reményei motiválták-e, az egyelőre tisztázatlan.

A Virgin Galactic illetékesei elmondták, hogy cégüknek a legénység és az utasok biztonsága a legfontosabb.

Branson azonban híres hetvenkedéseiről és show-műsorairól.

Jellemző apróság, hogy ennek a kilövésnek a reggelén a nagy környezetvédő Branson – miként „livestreamben” is megjelent, kerékpáron érkezett az űrrepülőtérre. Utóbb kiderült: az alábbi tweeten is látható biciklizést egy héttel korábban vették fel, majd úgy állították be, mintha aznap reggel történt volna.

It’s a beautiful day to go to space. " target="_blank" rel="noopener noreferrer">@RichardBranson and the #Unity22 crew have arrived at @Spaceport_NM in New Mexico. Get ready to watch our test flight LIVE at 7:30 am PT | 10:30 am ET | 3:30 pm BST on https://t.co/5UalYT7Hjb. pic.twitter.com/DdPJONJldI

— Virgin Galactic (@virgingalactic) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">July 11, 2021

A Virgin Galactic a múltban már szembesült balesetekkel és szerencsétlenségekkel. 2011-ben, repülési tesztprogram során a balesetet csak hajszál híján sikerült elkerülni, amikor az űrhajó fordított irányban megpördült. 2014-ben pedig balesetben meghalt egy pilóta, egy másik súlyosan megsérült, és az űrhajójuk rommá tört.

Két közelmúltbeli epizód talán még aggasztóbb.

2018 júliusában a pilóták harminc mérfölddel a Föld felett hajtottak végre tesztrepülést, amikor az űrhajó elszabadult, megpördült és bukdácsolt a vékony levegőben. Végül biztonságosan landoltak, de a repülés utáni ellenőrzés során olyan gyártási hibákra derült fény, amelyek hónapokig tartó javítást igényeltek.

Hét hónappal később, 2019 februárjában Mackay és Masucci pilóta ismét repült, ezúttal egy mérnökkel a hátsó ülésen. Elértek az űrbe, de az űrhajó jelentős károkat szenvedett, amikor a vízszintes stabilizátor hátulsó élét tartó kötés elszakadt.

„Nem tudom, hogyan nem vesztettük el a járművet, és hogyan nem halt meg három ember”

– mondta Todd Ericson, a légierő nyugalmazott ezredese, a Virgin Galactic akkori biztonsági és tesztelési alelnöke egy 2020-as interjúban. Ericson szerint a vezetőség megpróbálta elhallgatni a problémát.

A karbantartó személyzet állítólag ellenőrizte a hajót, és meggyőződött arról, hogy az biztonságosan repülhető, miközben bizonyíthatóan nem volt az. Ericson csalódottan lemondott posztjáról, kiábrándulva a vállalat biztonsági kultúrájából.

A Virgin Galactic írásos közleményében a július 11-i repülést „biztonságos és sikeres tesztrepülésnek nevezte, amely megfelelt a repülési eljárásainknak és a képzési protokolloknak”. A közlemény hozzátette: „Amikor a jármű nagy magasságban olyan széllel találkozott, amely megváltoztatta a röppályát, a pilóták és a rendszerek figyelemmel kísérték a röppályát, hogy az a küldetés paraméterein belül maradjon. Pilótáink megfelelően reagáltak ezekre a változó repülési körülményekre, pontosan úgy, ahogyan azt kiképezték őket, szigorúan a megállapított eljárásainknak megfelelően.”

A Virgin Galactic a tervek szerint szeptember végén végrehajtja következő tesztrepülését, amelyen az olasz légierő több tagját szállítja az űrbe. A vállalat szóvivője szerint a Virgin Galacticot „a biztonság iránti alapvető elkötelezettség vezérli minden szinten”.

Borítóképünkön Richard Branson az űrben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!