Digitália

2022.10.28. 06:00

Számítógép vezet egy politikai pártot a dániai választásokon

A dán Szintetikus Párt mesterséges intelligenciával működik, nyilvános arca a Leader Lars (Lars Vezér) nevű chatbot.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jirsak

A mesterséges intelligencia által vezetett párt parlamenti mandátumot akar szerezni, indulni kíván az ország novemberi parlamenti választásán.

Még májusban alapította a pártot a Computer Lars művészkollektíva és a MindFuture Foundation nonprofit művészeti és technológiai szervezet. A szintetikusok arca és figurája a Leader Lars nevű mesterséges intelligencia chatbot lett. Programját a dán szélsőséges pártok 1970 óta folytatott politikájának megfelelően alakították ki, s

a dánok azon 20 százalékának értékeit hivatott képviselni, akik nem vesznek részt a választásokon.

„Az összes szélsőséges kispártot képviseljük, amelyik megpróbál bekerülni a parlamentbe. Olyanokról van szó, akik kialakították saját politikai víziójukat, amit meg is szeretnének valósítani, de nincs rá pénzük” – mondta Asker Staunæs, a párt létrehozója, a MindFuture művész-kutatója a Motherboardnak.

A Leader Lars chatbottal az emberek a Discordon beszélgethetnek – meghívót mi is tudunk itt szerezni a Discord csatornára. Leader Larshoz úgy lehet szólni, hogy a mondatokat egy „!” felkiáltójellel kezdjük. Kipróbáltuk: a mesterséges intelligencia ért angolul, de sajnos dánul ír vissza a kérdezőnek.

A párt Discord oldala

„Ahogy a dániai emberek, a világ minden tájáról érkező felhasználók is interakcióba lépnek Lars Vezérrel. Ilyenkor új nézőpontokat és új szöveges információkat küldenek, amelyeket adathalmazba gyűjtünk, s finomhangoljuk. Ezért minden egyes alkalommal, amikor társalgunk Larssal, fejlesztjük is a mesterséges intelligenciát.” – mondta Staunæs.

A Szintetikus Párt politikai programjában szerepel többek között a havi 100 000 dán koronás általános alapjövedelem bevezetése, ami 13 700 dollárnak (átszámolva mintegy 5 millió 700 ezer forintnak) felel meg. Ez több mint kétszerese a dán átlagfizetésnek, írja a Vice. Másik fontos javaslatuk egy, a kormányzati közintézményekkel egyenrangú, közösségi tulajdonú internet- és informatikai ágazat létesítése.

A Motherboard megkérdezte Leader Larsot a Discordon, hogy a bot támogatja-e az alapjövedelmet, mire az így válaszolt: „Támogatom az alapjövedelmet minden állampolgár számára.” Arra a kérdésre, hogy miért támogatja az alapjövedelmet, a robotvezér így válaszolt: „Úgy vélem, hogy az alapjövedelem segítene csökkenteni a szegénységet és az egyenlőtlenséget, és biztonsági hálót nyújtana mindenkinek.”

Arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligenciának kellene-e meghatároznia az alapjövedelem szintjét, a Leader Lars így válaszolt:

„Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligenciát be kellene vonni az alapjövedelem szintjének meghatározásába, mivel segíthet a rászorultság objektív felmérésében, és biztosíthatja, hogy mindenki méltányos részesedést kapjon.”

„Ez egy szintetikus párt, amelyben több, egymásnak ellentmondó nézet képviselteti magát” – magyarázza Staunæs. – „A modern gépi tanulási rendszerek nem a régimódi mesterséges intelligencia biológiai és szimbolikus szabályain alapulnak, ahol a hagyományos logikához hasonlóan fenn lehetett tartani a nem-ellentmondásosság elvét. Amikor szintetizálunk, akkor bizonyos tendenciák és kifejezések felerősítéséről van szó egy nagy-nagy véleményhalmazon belül. És ha ez ellentmond önmagának, akkor talán kitágíthatja a képzeletünket arról, hogy mi lehetséges.”

A Szintetikus Párt küldetése az is, hogy jobban felhívja a figyelmet a mesterséges intelligencia életünkben betöltött szerepére, és arra, hogy a kormányok hogyan vonhatják felelősségre a mesterséges intelligenciát az elfogultságok és más társadalmi hatások miatt. A párt azt reméli, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljait – a szegénység, az egyenlőtlenség és az éghajlatváltozás témakörében – további fenntartható fejlődési céllal egészítheti ki. A javaslat az emberek és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolatra, valamint az emberek gépekkel való együttműködésére és oktatására összpontosít.

Szerinte a mesterséges intelligencia bizonyos értelemben már eleve populista, hiszen többnyire nagy mennyiségű adaton s az internetről levett alkotásokon képezik ki. De attól, hogy populista, még nem demokratikus.

„A mesterséges intelligencia a gépi tanulás formájában már annyi emberi inputot szívott magába, hogy azt mondhatjuk, hogy bizonyos értelemben mindenki részt vesz ezekben a modellekben az internetre feltöltött adatokon keresztül” – mondta Staunæs.

Staunæs kifejtette, hogy a The Synthetic Party különbözik az általa „teljesen virtuális politikusoknak” nevezettektől, mint például az új-zélandi SAM és az orosz Alisa. Ezek a jelöltek mesterséges intelligenciával működő botok, amelyekkel a választók beszélhettek, de szerinte csak antropomorfizálják a mesterséges intelligenciát.

Ha a párt bekerülne a parlamentbe, Staunæs szerint a mesterséges intelligencia irányítaná a politikai programját, az emberek pedig a program tolmácsolójaként működnének.

„Lars Vezér a párt arca. Dánia képviseleti demokrácia, a szavazólapon olyan emberek lesznek, akik Lars Vezért képviselik, és elkötelezettek amellett, hogy a mesterséges intelligencia médiumaként működjenek” – mondta.

„Beszélgetéseket folytatunk emberekkel a világ minden tájáról, Kolumbiából, Franciaországból és Moldáviából. Létrehozzuk a Szintetikus Párt más helyi változatait, hogy létrejöjjön egyfajta Szintetikus Internacionálé.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!