2023.05.25. 06:00
A csalás művészete: mesterséges intelligenciát kapott a Photoshop
Ez már nem a jövő, nem is kósza hír: az Adobe hivatalosan bejelentette. Bemutatjuk az új megoldást.
Forrás: Adobe Firefly
Tavaly óta nyilvánosan elérhetőek a mesterséges intelligenciával működő fizetős és szabad felhasználású programok. Mostanra már a nagyok, köztük a Microsoft és az Adobe is kiadták a saját megoldásaikat. Tegnap megjelent a Photoshop elképesztő mesterséges intelligencia funkciója, a „Generative fill”, azaz a generatív kitöltés eszköz. A béta verzióban elérhető a „a kép folytatását generáló funkció” is. Ez folytatja „kifelé” a képet, olyan részleteket „hallucinálva” oda, amelyek soha nem is léteztek.
Mint várható volt, az Adobe a Firefly MI-képgenerálójába illesztette ezeket a képességeket.
Bemutatunk egy példát a képgenerálásra. Először is ki kell jelölnünk azt a területet a képünkön, amit meg szeretnénk változtatni.
Ezután kattintunk a „Generative fill” gombra.
Eltűnnek a guminyomok az útról. De nem akárhogy, még a fény is helyesen esik a felületekre.
Ezután kiválasztjuk az út középső részét.
Beírjuk a szövegdobozba a sárga csíkokat (angolul), majd kattintunk.
Már fel is lettek festve az útra.
A „generatív kitöltéssel” a képet „kifelé” is folytatni lehet: ezt a műveletet hívják a mesterséges intelligenciában „outpaintingnek”. Először is a Photoshop vágóeszközével üres területeket hozunk létre a kép mindkét oldalán.
Kiválasztunk egy üres területet és kattintunk a generatív kitöltésre.
Mindkét oldalán „befesthetjük” a képet.
Az objektumok kiválasztásának képességét is továbbfejlesztették a mesterséges intelligencia bevetésével. Kattintunk a „Téma kiválasztása” gombra.
A rénszarvast egyetlen kattintással kiválaszthatjuk.
A kijelölés megfordítása után beírjuk a szövegdobozba az „esős sikátor éjszaka” (angolul) utasítást, és kattintunk a „Létrehozás” gombra.
A rénszarvas köré kattintásra egy esős éjszakai sikátor képe került.
Ezután például kiválasztjuk az épület oldalát, s a „Piros nyíl” utasítást írjuk a szövegdobozba és kattintunk.
A piros nyíl alakú jelzőtábla a helyére került. Vegyük észre, hogy nem csak egyszerűen ott van, hanem a környezetével, az eredeti fényviszonyokkal összhangban került a helyére.
A mágikus mutatvány bétája már elérhető a Photoshopban, végleges változata pedig 2023 végére várható.
Digitália
- A molekuláris ujjlenyomat előre jelezheti a betegségeket?
- Az Európai Bizottság vizsgálódik a YouTube, a Snapchat és a TikTok háza táján
- Ismét a Huaweié a legjobb okosóra az EISA szerint
- Ahogy egymást, úgy a robotokat is szavak nélkül érthetjük
- Szabad mindent megtennünk, amit képesek vagyunk megtenni?