Megmérettetés

2019.06.19. 18:02

30 ezer dolláros díjazású hazai startup verseny indul

Versenyt hirdet az IKT startupok nemzetközi piacra lépését elősegítő INPUT Program.

Forrás: Shutterstock

A megmérettetés célja, hogy az induló vállalkozásoknak kiemelt nemzetközi közegben bemutatkozási lehetőséget biztosítson, hozzájáruljon sikeres külpiacra lépésükhöz. A fordulókon a versenyzők élő interjúban bizonyíthatják rátermettségüket, az öt legígéretesebb vállalkozás az ITU Telecom World 2019 rendezvény nemzetközi zsűrije előtt mutathatja be programját.

Az első három helyezett nyereménye nemzetközi szakmai rendezvényen való részvételt, a kapcsolódó felkészülést és tanácsadást, B2B találkozók szervezését foglalja magában, összesen mintegy 30 ezer amerikai dollár értékben.

Az első helyezett az észak-amerikai piacon 20 ezer dollár, a második helyezett Európán belül 5 ezer dollár értékű csomagban részesül. A dobogó harmadik fokára fellépő vállalkozás pedig részt vesz a finnországi Slush 2019 startup rendezvényen.

Nem csak pénz: kapcsolat

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kiemelte:

„A versenyen indulók egyedülálló nemzetközi kapcsolatrendszerre és tudásra tehetnek szert, többek között azért is, mert a zsűribe olyan világszerte elismert szakembereket hívunk meg, mint Thore Vestby, az Ichi Fund igazgatósági elnöke. A legjobb vállalkozások képviselői közvetlen megbeszéléseket folytathatnak vendégeinkkel, így személyre szabott visszajelzésekkel és értékes tanácsokkal gazdagodhatnak.”

A versenyre július 14-ig, itt lehet jelentkezni.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!