Helyettünk gürcöl

2021.04.17. 15:00

5 ok a szoftverrobotok népszerűségére

A Micro Focus szakértői szerint az irodákban egyszerűen delegálhatjuk az ismétlődő, adminisztratív feladatokat az intelligens és könnyen bevethető szoftverrobotoknak, amelyek az embereknél gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban dolgoznak, míg mi fontosabb feladatokat végezhetünk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A robotizált folyamatautomatizálás (Robotic Process Automation – RPA) komoly működésbeli fejlesztési lehetőségeket tartogat a vállalatok számára, mivel lehetővé teszi, hogy szoftverrobotok kezébe adják át az egyszerűbb, de összességében sok időt igénylő, magas hibakockázatú feladatokat.

A technológia alkalmazható például pénzügyi és számviteli részlegeknél jelentések és kimutatások készítéséhez, illetve bérszámfejtéshez. A kereskedelemben a megrendelések és sales ügyletek kezelését, illetve a versenytársak árainak megfigyelését, az egészségügyben a betegnyilvántartást, míg a HR-osztályokon a jelöltek szűrését és az új belépők kezelését bízzák egyre több helyen a robotokra.

Informatikai területen pedig jellemzően olyankor vesznek igénybe ilyen megoldást, amikor jelszavakat kell kezelni vagy adatokat kell replikálni és áttelepíteni olyan rendszerek között, amelyek nem csatlakoztathatók egymáshoz.

A Gartner előrejelzései szerint az ilyen jellegű szoftverekből származó bevétel 2021-ben megközelíti a 2 milliárd dollárt.

A szakértők összegyűjtötték, mely előnyök segítik elő a technológia gyors térhódítását.

1. Robotok ÉS emberek – együtt hatékonyabban

A vállalati alkalmazottak rengeteg apró-cseprő, mégis időrabló adminisztratív feladatot végeznek napi munkájuk során. Adatokat, fájlokat és mappákat másolnak és helyeznek át, e-maileket és mellékleteket nyitnak meg és mentenek, online űrlapokat töltenek ki, illetve összevonják és szerkesztik a több különféle forrásból származó adatokat.

Ezek tipikusan olyan tevékenységek, amelyek automatizálhatók, és ezt várhatóan egyre több területen ismerik fel a következő években. Ha a robotok leveszik az emberek válláról ezeket a terheket, akkor a humán munkaerő fontosabb tevékenységekre koncentrálhat, és nagyobb hatékonysággal dolgozhat.

2. Mesterséges intelligenciával felvértezve

Az RPA megoldások gyorsan fejlődnek, és egyre intelligensebbé válnak, ezért egyre magasabb szinten működnek. A Micro Focus ilyen jellegű megoldása például képes megfigyelni, hogy egy felhasználó milyen műveleteket végez a képernyőn, majd leutánozni. De a szoftverrobotok alkalmazásprogramozási felületeken (application programming interface – API) keresztül is utasíthatók az egyes feladatok elvégzésére.

Az eszköz ezenfelül AI-n alapuló gépi tanulást is igénybe vesz a folyamatok tökéletesítéséhez. Szövegfelismerő és számítógépes látási technológiát is alkalmaz, így képes felismerni, ha valamilyen változás történik a használt alkalmazáson belül például pozícióban vagy színben, és alkalmazkodik hozzá. Így kevesebb időt kell karbantartásra fordítani.

3. Nagyobb biztonság

A szoftverrobotok a biztonságot is növelik, hiszen, ha ők végzik például a bizalmas adatokat is érintő üzleti folyamatokat, akkor kisebb az esély az emberi hibára és szándékos visszaélésre is. A Micro Focus megoldásában például mindegyik robot egyedi azonosítóval rendelkezik. Ráadásul lezárt képernyőn futnak, titkosított jelszavakat használnak, és minden műveletük részletes naplóban, valós időben követhető.

4. Egyszerű bevezetés

Az RPA megoldást úgy alakították ki, hogy programozási tudás nélkül is igénybe lehessen venni, így gyorsan bevezethető. A szervezetek könnyedén elkezdhetik automatizálni a legegyszerűbb folyamataikat és projektjeiket, majd később zökkenőmentesen kiterjeszthetik azokat továbbiakra. Az eszköz arra is lehetőséget biztosít, hogy a vállalatok önkiszolgáló portált alakítsanak ki a felhasználóik számára, ahol az egyes részlegek képviselői saját maguk is összeállíthatják a munkájukhoz szükséges, automatizált folyamatokat.

5. Gördülékeny visszatérés az irodákba

A szoftverrobotok olyankor is segítenek, amikor egy-egy új projekt miatt ideiglenesen megnő a teendők száma. A Micro Focus szakértői szerint például érdemes előre átgondolni, milyen feladatokkal jár majd, ha a járvány után visszatérünk az irodákba.

A home office átállást egy éve villámtempóban kellett megoldani, most viszont van idő áttekinteni, milyen tevékenységek várnak az IT- és egyéb részlegekre ennek kapcsán, és ezen adminisztratív feladatok közül melyik automatizálható.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!