Vidéki fejlesztések következnek

2021.03.05. 06:00

5G hálózat: több nagy bejelentéssel állt elő a Vodafone

A hazai szolgáltatók közül elsőként, Budapest lakott területének nagy részén elérhetővé vált a kültéri 5G hálózat a Vodafone ügyfeleinek.

Forrás: Shutterstock

Budapesten és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t. A Vodafone emellett bejelentette, hogy a tervek szerint az első negyedév végéig

országosan közel 300 bázisállomáson fogják felkapcsolni az 5G-t, ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az újgenerációs mobilhálózatot.

A Vodafone nevéhez fűződik az 5G hazai bevezetése: 2019 májusában először Zalaegerszegen, a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya ünnepélyes megnyitója alkalmából a tesztpályán, majd Budapesten a Vodafone Székház tetején indította el saját frekvenciáján Magyarország első állandó, hálózatába kapcsolt 5G bázisállomásait.

2019 őszén érkezett el a Vodafone 5G fejlesztéseinek következő mérföldköve, amikor is a szolgáltató elindította az ország első, mindenki számára elérhető kültéri kereskedelmi 5G hálózatát – ezzel széleskörben elérhetővé téve az 5G nyújtotta előnyöket.

A fejlesztések 2020-ban, a járvány ellenére sem álltak le, a szolgáltató több vidéki nagyvárosban indította el 5G szolgáltatását, így Siófokon, Székesfehérváron, valamint Miskolcon.

A vidéki fejlesztések a következő hónapokban is folytatódnak,

a tervek szerint a Vodafone az első negyedév végéig országosan közel 300 bázisállomáson fogja felkapcsolni az 5G-t, ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az újgenerációs mobilhálózatot.

A Vodafone Magyarország emellett tavaly az oktatás területére is elvitte az 5G-t: a szolgáltató együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), melynek keretében a vállalat saját frekvenciakészletéből 40 MHz-et biztosít az egyetemen épülő kísérleti 5G hálózat és 5G Laboratórium létrehozásához és üzemeltetéséhez.

Az 5G közvetlen környezeti hatását jól mutatja, hogy míg a

3G hálózaton 1GB-nyi adatforgalom 110 Wh energiafelhasználást eredményez, addig 4G hálózaton ez már csak 30 Wh, 5G hálózaton (3.5GHz) pedig csupán 8 Wh.

A közvetlen környezeti hatások mellett az 5G-nek számos közvetett kedvező környezeti hatása is lesz: segítségével széles körben elterjedhetnek olyan technológiák – például IoT megoldások, gépi tanulás, mesterséges intelligencia – amelyek a fenntarthatóságot szolgáló intelligens ökoszisztémák alapjait képezik a jövőben.

Borítóképünk illusztráció

Címkék#Vodafone#5G

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!