Járvány

2020.02.10. 16:51

A mobilgyártás a koronavírus miatt öt éves mélypontra zuhanhat

A járvány által okozott termelési fennakadások miatt az első negyedévben éves viszonylatban 12 százalékkal, öt éves mélypontra csökkenhet az okostelefon-gyártás volumene.

Forrás: Shutterstock

A kínai TrendForce piackutató intézet hétfőn publikált prognózisa az első negyedévre 275 milliós globális gyártási volument jelez előre az első negyedévre, ami 12 százalékkal marad el a 2019 első negyedévitől és öt éves mélypontnak számít.

Az elemzés megállapítja, hogy

a termeléscsökkenést nem is annyira az alkatrészellátás fennakadásai, mint az okostelefon összeszerelés leállásai, valamint a kereskedelmi fennakadások okozzák.

Az év elejére ugyanis a gyártók hagyományosan jelentős alkatrészkészleteket halmoznak fel a hosszas kínai holdújév miatt. Minden azon múlik, hogy az összeszerelő üzemek milyen ütemben indítják be újra a gyártást.

A piackutató cég elemzésében hangsúlyozza, hogy „nem tekinti borúsnak” az éves forgalmi kilátásokat, mivel a nagy- és kiskereskedelmi forgalomban a vírusjárvány miatti korlátozások csak elhalasztják az okostelefon keresletet, de lényegesen nem csökkenik azt.

A legnagyobb világpiaci tényező, a dél-koreai Samsung Electronics gyártókapacitásainak túlnyomó része Vietnamban található,

piacának pedig csak két százalékát adja a kínai. A Samsung az első negyedévben a TrendForce előző előrejelzésénél 3 százalékkal kevesebb, 71,5 millió okostelefont fog gyártani.

A Huawei első negyedévi okostelefon-termelésére vonatkozó előrejelzést a TrendForce 15 százalékkal csökkentette 42,5 millióra.

Az Apple az első negyedévben 41 millió iPhone készüléket fog gyártani a mostani prognózis szerint. Előző prognózisában a TrendForce 45,5 milliós termelést jelzett.

A Xiaomi termelési előrejelzését a TrendForce 10 százalékkal 2,47 millióra csökkentette, ami nagyjából megfelel a 2019 első negyedévinek. Az OPPO termelése 2,4 millió, a Vivo termelése 1,7 millió okostelefon lesz az első negyedévben. A két cég termelésére vonatkozó előrejelzését a TrendForce 14 és 15 százalékkal csökkentette.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!