Apple: a számok nem hazudnak

2021.08.25. 17:49

Amit egy meglehetősen szürke eminenciás tud

Steve Jobs maga volt a legenda: Tim Cook pedig „csak” az Apple vezérigazgatója?

Peking, 2019. március 23. Tim Cook, az Apple amerikai számítástechnikai cég vezérigazgatója elõadást tart egy pekingi gazdasági fórumon 2019. március 23-án.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Ng Han Guan

„Mindig is azt mondtam, hogy ha valaha is eljönne az a nap, amikor már nem tudnék megfelelni az Apple vezérigazgatójaként rám háruló feladatoknak és elvárásoknak, én lennék az első, aki szólna. Sajnos ez a nap eljött.”

Ezekkel a szavakkal jelentette be az Apple ikonikus társalapítója, Steve Jobs tíz évvel ezelőtt, 2011. augusztus 24-én, hogy lemond a vállalat vezérigazgatói posztjáról. Jobs, aki évek óta hasnyálmirigyrákkal küzdött, rövid időre átvette az igazgatótanács elnökének szerepét, mielőtt 2011. október 5-én belehalt betegségébe.

Fotó: Ryan Anson / AFP

Amellett, hogy lemondó levelében határozottan Tim Cookot ajánlotta utódjának, Jobs kijelentette, hogy „az Apple legfényesebb és leginnovatívabb napjai még előtte (Cook előtt) állnak”, amiben akkoriban – és talán a mai napig – sok Apple-rajongó és Jobs életművének csodálója nem értett egyet.

Bár Tim Cookot elismerték, mint hatékony vezetőt és szakértőt, sokan úgy vélték, hogy

nincs meg benne a vízió és a karizma ahhoz, hogy az elődje nyomdokaiba lépjen.

Ráadásul a Cook kinevezését bejelentő sajtóközlemény a legkevésbé sem oszlatta el ezeket a kétségeket. A közlemény Cook „kiemelkedő teljesítményét, figyelemre méltó tehetségét és józan ítélőképességét” dicsérte, szemben Job „rendkívüli víziójával és vezetői képességével”, „egyedülálló meglátásaival, kreativitásával és inspirációjával”.

Így aztán akarva-akaratlan megerősítették a technokrata hivatalnok, kontra látnok narratívát.

És mégis, mivel Cook tíz éve vezeti az Apple-t, az látható, hogy Jobsnak legalább részben igaza volt.

Azt ugyan nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az elmúlt évtized volt az Apple történetének leginnovatívabb évtizede, de

a gazdasági növekedés szempontjából mindenképpen ez volt a legragyogóbb időszaka.

Amint a Statista ábrája mutatja, az Apple bevétele és nyeresége 2011 és 2021 között több mint megháromszorozódott, mivel az óriásvállalat folyamatosan építette és bővítette zászlóshajó termékét, az iPhone-t körülölelő eszközöket és szolgáltatásokat.

Vezetése alatt az Apple piaci értéke a Steve Jobs lemondásának napján mért, nagyjából 350 milliárd dollárról 10 év alatt közel 2,5 billió dollárra nőtt.

Infographic: A Decade of Growth: Apple Thrived Under Tim Cook | Statista

Borítóképünkön Tim Cook vezérigazgató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!