bűnözők is figyelték

2019.10.10. 18:08

Az Apple alkalmazásával már nem követhetőek a hongkongi rendőrök

Az amerikai technológiai óriáscég az után döntött így, hogy a kínai állami média a tiltakozások támogatásával vádolta meg.

HONG KONG-US-CHINA-IT-STOCKS-COMPANY-APPLE

Forrás: AFP

Fotó: Anthony Wallace

„Az applikációt arra használták, hogy rajtaüssenek a rendőrökön, veszélyeztessék a közbiztonságot, valamint bűnözők is figyelték, hogy lecsaphassanak azokon a területeken, ahol nem voltak jelen a bűnüldöző szervek” – indokolta döntését az Apple. „Ez szembemegy irányelveinkkel, és sérti a helyi törvényeket, ezért eltávolítottuk az App Store-ból” – írták egy közleményükben.

A hongkongi tüntetők előszeretettel folyamodtak az alkalmazáshoz, hogy elkerüljék a rendőröket, akik az elmúlt hetekben egyre növekvő számban jelentek meg az utcákon a kormányellenes megmozdulásokat eltántorítandó. Az applikáció a közösségimédia-felületeken megosztott információkat összegezve mutatta az egyenruhások valós idejű tartózkodási helyét.

A fejlesztő a Twitteren tagadta, hogy az alkalmazás segítséget nyújtott volna bűncselekmények elkövetéséhez. Jelezte: a törvénysértésre buzdító megjegyzéseket törölték a felületről.

Az applikáció eltávolítása „egyértelműen politikai döntés, amelynek célja a szabadság és az emberi jogok eltiprása Hongkongban” – vélekedett a fejlesztő.

Az alkalmazás törlése valószínűleg nem lesz hatással a tüntetésekre, mert a Telegram üzenetküldő oldalon is számos olyan, többezres táborral rendelkező csoport létezik, amely követi a rendőrök mozgását. Emellett a HKMap.Live androidos verziója továbbra is letölthető a Google Play Store-ból.

A Kínához tartozó, de nagyfokú önállóságot élvező Hongkongban áprilisban kezdődtek tüntetések eleinte a kiadatási törvény módosítása ellen. A megmozdulások résztvevői később demokratikus reformokat, illetve a kormányzó távozását követelték, és az erősödő pekingi befolyás ellen tiltakoztak. A tüntetések gyakran erőszakba torkollottak, komoly forgalmi fennakadásokat és súlyos gazdasági károkat okozva a metropolisznak. A rendszer bírálói attól tartanak, hogy a kormányzó emiatt rendkívüli intézkedéseket hoz, és kérni fogja a kínai hadsereg beavatkozását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!