Járvány

2020.04.07. 10:02

Az informatikusok harmada nem fél a munkája elvesztésétől

Az IThon.info információs platform felmérésében közel 1000 informatikus vett részt, és mondta el véleményét a koronavírus munkában tapasztalt hatásáról.

Forrás: Shutterstock

Az évek óta jelentős munkaerőhiánnyal küzdő informatikai szektor fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában a kialakult vészhelyzetet követően. Ennek tükrében fontos információt hordoz, hogy az iparágban dolgozók hogyan élik meg a jelenlegi állapotot, illetve, hogy az ágazat szereplői hogyan reagálnak, hogyan tudják megőrizni munkavállalóik biztonságérzetét.

Az iparág stabilitását, illetve a gazdaságban betöltött fontos szerepét mutatja, hogy a járvány harmadik hetében a válaszadók elenyésző része (2,3%) nyilatkozott úgy, hogy megszűnt a munkája a krízis miatt. Mivel a szektorban egyre elterjedtebb a megbízás alapon történő munkavégzés, ide kell érteni azokat a szakembereket is, akik befejezték korábbi feladataikat, és még nem sikerült új projektet találniuk.

Szintén a fentieket támasztja alá, hogy a válaszadók 30%-ában egyáltalán fel sem merül, hogy esetleg elveszíthetné állását. Minden hetedik, a felmérésben részt vett szakember azonban tart attól, hogy akár rövid időn belül fenyegetheti ez a veszély.

A mostani időszak egyik nagy kérdése, hogy hogyan vizsgázik a legtöbb helyen kényszerűségből bevezetett home office, amelynek hazánkban korábban kiforratlan kultúrája volt. Az első pár hét tapasztalatai bizakodásra adhatnak okot, hiszen a kitöltők csaknem 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen hatékonynak tartja a munkavégzés ezen formáját.

A kutatás talán legérzékenyebb pontja a munkáltatói reakciók, illetve kommunikáció megítélésére vonatkozott. A válaszadók visszajelzése alapján munkaadóik 8,3%-ánál semmilyen információ, tájékoztatás nincs ebben a helyzetben. 100-ból 8 cégnél tehát teljes bizonytalanságban élik mindennapjaikat a munkatársak, nagy a szervezetlenség. Jelen körülmények között még az ennél kisebb arány is elgondolkodtató lenne.

Mindemellett igen nagy azok megoszlása is (33,5%), akiknek a munkahelyén bár van kommunikáció, információcsere, de nem a konkrétumokról, a várható intézkedésekről, hanem mindössze általánosságban az együttműködés, az elköteleződés fontosságáról. A korábban esetleg bevált frázisok egy hasonló szituációban már messze nem elegendőek a munkavállalói biztonság, ezáltal pedig a motiváció, a lojalitás fenntartásához.

A mérleg pozitív oldalán azok az IT vállalatok vannak, ahol a kitöltők csaknem 60%-a dolgozik: ezeknél a cégeknél hiteles, a bizonytalanságot felszámolni hivatott, korrekt tájékoztatással próbálják ösztönözni a kollégákat, amely várhatóan a válság után jelentősen meg fog térülni.

Vészhelyzetben az emberek preferenciája éles fordulatot vehet, ezért a kérdőív feltárta, hogy mi az, ami az informatikusokat leginkább mozgatja, mi a legfontosabb számukra jelenleg.

Érdekes, hogy nem a munkahely megtartása végzett az első helyen: még ennél is többen érzik úgy, hogy feladataik határidőre történő elvégzése jelenti most a legmagasabb prioritást. Ha azonban jobban a válaszok mögé nézünk, akkor valójában ezzel is a munkahely megtartását szeretnék erősíteni, biztosítani hosszabb távon is.

Minden ötödik válaszadót nagymértékben megnyugtatná, ha 3-4 hónapra előre látná, hogy pontosan milyen feladatok várnak rá, ezáltal pedig tudná, hogy ebben az időszakban szükség lesz a munkájára.

A szociális igények mindezzel párhuzamosan háttérbe szorultak: a csapathoz való érzés fenntartása a legkevésbé mérvadó szempont jelen körülmények között, mindössze a kitöltők 7%-a érzi ezt most elsődlegesnek.

Mint minden válság során, a biztonság most is felértékelődni látszik: ha a megkérdezetteknek most kellene munkahelyet választaniuk, harmaduknak egyértelműen az lenne a leghangsúlyosabb döntési faktor, hogy mennyire stabil az adott vállalat pénzügyi helyzete.

Bár sokan azt gondolhatják, hogy ezt a bér, illetve a juttatások követik, a megkérdezettek körében más a sorrend. A kompenzációnál ugyanis fontosabb szempont lenne egy váltás esetén az utóbbi években meghatározóan előtérbe került rugalmasság, illetve munka-magánélet egyensúlya.

A technológiai fejlődés, mint döntési tényező jóval kevesebb kitöltőnél játszana kritikus szerepet (12%), ami az iparágat tekintve mindenképpen beszédes. Sokan azt fontolnák meg, hogy van-e lehetőség a távmunkára, illetve a válság után a tartós home office-ra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!