Szabad a pálya

2019.06.25. 15:37

Elektromos autókkal vetélkednek a magyar csapatok

Bemutatjuk a Shell Eco-marathon Europe versenyen induló három magyar csapatot és az autóikat. Ők vesznek részt a nemzetközi megmérettetésen.

Budapest, 2019. június 25. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar STECO Team elektromos autója Budapesten, a Hõsök terén tartott sajtóbemutatón 2019. június 25-én. Az autó Londonban, a július 1-5. között megrendezendõ Shell Eco-marathon Europe versenyen energia-hatékonysági rekord felállítására tesz kísérletet. MTI/Bruzák Noémi

Az energiahatékonysági versenyen több mint 150 csapat tesz majd kísérletet új távolsági rekord felállítására július 1. és 5. között Londonban.

Idén egy győri, egy kecskeméti és egy szegedi csapat épített autót,

mindhárman az elektromos meghajtást választva.

Meddig megy az autó 1 literrel?

Az Európában, Ázsiában és Amerikában megrendezett sorozat csapatai két számban mérik össze tudásukat. Első a távolsági verseny, amely azt dönti el, melyik csapat járműve tudja megtenni a legtöbb kilométert 1 liter üzemanyaggal vagy 1 kilowattóra energiával.

A másik pedig a vezetői világbajnokság, amelyben eldől, ki a világ leggyorsabb és legenergiahatékonyabb pilótája.

A kecskeméti KSZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakiskolája Kandó Electric csapat (b), a gyõri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team (k) és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar STECO Team (j) tagjai és elektromos autóik Budapesten, a Hõsök terén.
MTI/Bruzák Noémi

 

Pusztai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapatának vezetője elmondta: az előző konstrukciójuknál még fejlettebb, teljesen új járművet építettek. A győri diákok egyedüli magyar csapatként versenyeznek a városi koncepció kategóriában, amelynek járművei a városi közlekedésben szükséges megoldásokat is felvonultatnak.

A prototípus kategóriában indul szintén elektromos járművével egyetlen magyar középiskolás résztvevőként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kandó Electric csapata. Borsodi István csapatvezető beszámolója szerint a 2014 óta fejlesztett autót ezúttal egy 16 éves pilóta vezeti majd.

Seres Imre, a Szegedi Tudományegyetem STECO csapatának vezetője emlékeztetett arra, hogy két év után térnek vissza a verseny prototípus kategóriájába. Ezt a járművet is fekvő pozícióban vezeti majd női pilótája, aki terveik szerint 1 kilowattóra energia felhasználásával több mint 300 kilométert tesz majd meg a londoni versenypályán.

Fenntartható fejlődésre van szükség

A magyar kormánynak kiemelten fontos az elektromobilitás és a járműipar fejlesztése, a tárca pedig támogat minden olyan kezdeményezést, amely jó példával szolgálhat a jövő mérnökei számára. Erről beszélt a keddi bemutatón a magyar csapatok fővédnökségét ellátó Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik a mobilitásra, ezt pedig fontos fenntartható módon biztosítani. Ebben segíthet a közép- és felsőoktatásban tanuló diákok számára meghirdetett Shell Eco-marathon versenysorozat, melynek során a fiatalok a jövő megoldásait fejleszthetik ki.

Borítóképen a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar STECO Team elektromos autója és pilótája (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!