Túl sok újdonság?

2019.02.05. 15:24

Hiába termel a vártnál több pénzt a Google anyacége

Nagyobb bevételből nagyobb nyereséget hozott az Alphabet, a Google anyavállalata a tavalyi utolsó negyedévben.

Ehhez képest kiadásainak, köztük a kutatás-fejlesztési költségeknek a vártnál erősebb emelkedése elbizonytalanította a befektetőket, így csökken az árfolyama.

Az Alphabet tulajdonképpen ernyővállalat, amit hivatalos megfogalmazás szerint azért hoztak létre 2015-ben, hogy az internet szolgáltatásokat nyújtó Google termékeknek átláthatóbb struktúrát adjon.

A New York-i tőzsdén a hétfői zárás után közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint az Alphabet bevétele a december 31-én végződött negyedévben éves összevetésben 22 százalékkal, 39,27 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva a 38,93 milliárd dolláros elemzői várakozást, írja az MTI.

A Google hirdetési bevétele, amely a teljes bevétel oroszlánrészét adja, 19,8 százalékkal 32,63 milliárd dollárra nőtt.

Bár az Alphabet negyedik negyedéves eredményei jobbak voltak a Wall Street várakozásainál, a befektetőket aggasztja a költségek növekedése. Miközben a Google teljesítménye továbbra is lenyűgöző mértékben nő, kérdéses, hogy az új üzletágakba pumpált tőke hoz-e akkora hasznot, mint a hagyományos tevékenység.

A vállalat sok pénzt költött például önvezető járművek fejlesztésére vagy éppen a felhőszolgáltatásokra, utóbbira azért, hogy fel tudja venni a versenyt a rivális Amazonnal és Microsofttal. Jelentősen emelte alkalmazottainak létszámát, növelte reklámkiadásait, miközben új irodaházakat vásárolt a Szílicium-völgyben és New Yorkban.

FAANG

A nagy tőkeértékű technológiai vállalatok nevük kezdőbetűje alapján FAANG-csoportként emlegetett ötöséből az Alphabet utolsóként tette közzé gyorsjelentését. Az Apple és a Facebook a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be a múlt héten, a Netflix és az Amazon viszont csalódást okozott a piacoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!