Előrejelzés szerint

2019.10.03. 15:09

Kihúzhatja a bajból az 5G az okostelefonok gyártóit

Idén kevesebb okostelefont adnak el, mint tavaly, jövőre azonban, az 5G térhódításával, magára találhat a piac a Gartner előrejelzése szerint.

Forrás: Shutterstock

Nem szolgált túl sok jó hírrel a Gartner piackutató legújabb, idei évre vonatkozó előrejelzése a mobiltelefonok és a személyi számítógépek gyártói számára, mindkét szegmensben csökkenés várható. A következő évekre már kedvezőbb forgatókönyvet vázoltak fel a társaság szakemberei, amelyben nagy szerepet játszik az 5G térhódítása is.

A Gartner prognózisa szerint idén összesen

2,14 milliárd okostelefont, személyi számítógépet, ultramobil laptopot és táblagépet értékesítenek

majd világszerte, ami a múlt évhez képest 3,7 százalékos visszaesés.

A legnagyobb szeletet természetesen a mobilok adják, a kutatócég várakozásai szerint 2018-hoz képest 70 millióval kevesebb telefont vásárolnak ebben az évben világszerte a fogyasztók – írja a Világgazdaság.

A szakértők szerint az éves szinten várható 3,2 százalékos visszaesés egyik fő oka, hogy a felhasználók egyre hosszabb ideig ragaszkodnak egy-egy készülékhez, mert hiányoznak az olyan technológiai újítások, amelyek arra ösztönöznék őket, hogy sűrűbben váltsanak. A Gartner elemzői szerint érdekes módon ez a prémiummobilokat választók esetében is igaz, ezeknek a készülékeknek az életciklusuk is egyre hosszabb, miközben az elmúlt hónapokban láthattunk pár izgalmas újítást, főként a fényképezési képességek esetében.

Már teljesen természetes, hogy egy telefon hátlapján három vagy akár négy kamerát is láthatunk, hogy mesterséges intelligencia támogatja a minél jobb képek és videók elkészítését. De túllépve a fotózáson, érdemes megemlíteni azt is, hogy hamarosan érkeznek a hajtogatható okostelefonok, igaz, az áruk és a korlátozott elérhetőségük miatt egyelőre nem lehet említésre méltó piaci hatásuk.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!