Gyorsfordítás kattintással

2019.01.16. 12:00

Könnyebb fordítani idegen nyelvből ezzel a két programmal

Az egyik szinte biztosan már ott van a gépünkön, a másikat pedig ingyen megkapjuk.

Forrás: Shutterstock

Megokosodott a Google Fordító

Apró, alig észrevehető fejlesztéssel tette még hasznosabbá fordító szolgáltatását a keresőóriás.

A számítógépeken telepítés nélkül használható, itt található Google Fordító immáron a javasolt kifejezések alatt (képünkön) diszkrét vonalakat jelenít meg. Ezzel jelzi, milyen gyakran fordul elő az adott fordítás alkalmazása más dokumentumokban: így sokkal árnyaltabban lehet használni a képességeit.

Van mit használni: gépeléssel jelenleg 103 nyelv között, offline, internet nélkül, az előre letöltött adatbázisból pedig 59 nyelven fordít. Mellesleg működik kamerával, s 32 nyelven élőbeszéd alapján.

Néha persze egészen vicceseket tolmácsol, s továbbra is kitűnő mulatság a lefordított szövegrészt magyarból visszarakatni vele az eredetibe.

Nagy segítség kis testben

Kevesek által ismert, pedig igazán kényelmes, s többek között a Google képességeit is kiaknázó, ingyenes program az innen letölthető QTranslate.

Talán még a guglinál is egyszerűbb, szimpla felületén nem csak a Google képességeit aknázhatjuk ki, hanem a Babylon, a Baidu, a DeepL, a Microsoft, a Naver, a Promt, az SDL, a Yandex és a youdao tudását is.

Íme, az előbbiek lengyelül:

Az igen csekély helyet foglaló program tulajdonképpen nem tesz mást, mint „kinéz” a webre a többi fordítóprogramhoz, s jelen időben ad megoldásokat.

Talán a legjobb az egészben, hogy még a szöveget sem kell beírni, vagy bemásolni: akár az interneten fellelt, akár a saját PC valamelyik programjában meglévő szöveget egérrel kijelölve kétszer kattintsunk a Ctrl gombra, s elő is áll a fordítás.

Ha – mint látható – nem is tökéletesen, de akár kínaiból, vagy kínaira is:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!