Egyre elfogadottabb

2019.05.24. 15:23

Majdnem minden magyar netező vásárolt már online

A felnőtt hazai internetezők 91 százaléka, azaz közel 5,4 millióan legalább egyszer vásároltak az elmúlt egy évben.

Forrás: Shutterstock

A két évvel ezelőtt, 2017 májusában végzett kutatás óta az online vásárlók tábora 800 ezerrel bővült az eNET Internetkutató felmérése szerint.

Az eNET arra számít, hogy a jövőben az online vásárlók számának emelkedése helyett a vásárlás intenzitásának a növekedésén lesz a hangsúly.

A legtöbben mobiltelefont és kiegészítőket rendelnek az internetről

(a megkérdezettek 58 százaléka), továbbá ruházati cikket (57 százalék), játékot vagy ajándékot (53 százalék), a szolgáltatások közül pedig kiemelkedik a szállásfoglalás (60 százalék).

A korábbi években még nagyjából egyenlő arányt képviseltek a készpénzmentes, a készpénzes és a mindkét fizetési módot kedvelők,

mára azonban többségbe kerültek a készpénzmentes fizetési módokat preferálók

a készpénzzel fizetőkkel szemben (51, illetve 19 százalék), míg a mindkét típusú fizetési módra nyitottak aránya nagyjából változatlanul 30 százalék maradt.

A külföldi webáruházban vásárlók aránya is rohamosan nő: a válaszadók 58 százaléka, azaz 3,1 millióan vásároltak már online külföldről, számuk 2017 májusa óta közel 900 ezerrel bővült.

Az eNET szerint az online bevásárlási szolgáltatások – amelyeket egyre több áruházlánc kínál – terjedése nagyban hozzájárulhat a magyar e-kereskedelem bővüléséhez.

Áprilisi felmérésük szerint az e-vásárlók 22 százaléka, azaz 1,2 millió ember élt már ezzel a lehetőséggel: a válaszadók 67 százaléka a Tesco, 27 százaléka az Auchan online áruházában vásárolt már. Megjegyezték, hogy májusban elindult a Spar hasonló szolgáltatása is.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!