Átalakuló hétköznapok

2019.10.03. 10:02

Miért félnénk a kereskedelemben a digitalizációtól?

Felesleges aggódni a robotizáció miatt: az új technológiák megjelenése sokkal több új munkahelyet teremt majd a következő években, mint amennyi az elterjedésükkel megszűnik.

Erről beszélt Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára az Automatizált kereskedelem című szakmai konferencián.

Az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kiemelte: az elmúlt években évi mintegy 6 százalékkal

bővült a hazai kiskereskedelem, és egyre többen vásárolnak a webáruházakban is.

A növekvő munkaerőhiány a kereskedelemben is egyre nagyobb gond, emellett a digitális kereskedelem terjedése is azt követeli meg, hogy tovább kell javítani a kereskedelemben a szakképzést.

Kiemelte: a fogyasztóvédelmet a jövőben erősíteni kell, ennek érdekében az innovációs tárcánál önálló területként, összevontan működik október elsejétől a kereskedelempolitikáért és a fogyasztóvédelemért felelős államtitkárság.

Mi tesz jót a hazai gazdaságnak?

Cseresnyés Péter a közeljövő kihívásai, egyben feladatai közé sorolta a digitális kereskedelem, a rövid ellátási láncok fejlesztésének elősegítését.

A hazai gazdaság fejlődését is támogatja, hogy a kormány a jövőben a kereskedelemben is növelni kívánja a hazai beszállítói láncok szerepét, ebben kiemelt feladat a kis- és középvállalkozások erősítése. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar termékek aránya emelkedjen a kereskedelem árukínálatában – mondta.

Rámutatott: a kereskedelemben dolgozók képzésénél a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a digitalizáció eredményeinek, köztük a webshopok tevékenységének bemutatására. Egyúttal támogatni kell a kereskedelemmel kapcsolatos szakmákat népszerűsítő programokat, mert a munkaerőhiány egyre nagyobb probléma a hazai munkaerőpiacon is.

Nem elhanyagolható szempont a vevők felkészültsége

Emellett fejleszteni kell a fogyasztók digitális készségeit, azért is, mert a digitális fogyasztó egyre többet vásárol. A digitalizáció során javítani kell a fogyasztói bizalmat, ennek során mindenben be kell tartani a GDPR-szabályokat, vagyis a korszerű adatvédelmi előírásokat – fejtette ki az államtitkár.

Egy felmérés eredményei szerint a robotizáció, a digitalizáció hatására már

a 2020-as évek elején mintegy 5 millió munkahely szűnhet meg szerte a világban, ellenben 7 millió új munkahely, ezzel együtt új foglalkozások százai születnek majd

- jelezte Cseresnyés Péter.

Turcsán Tünde, a Gfk Hungária munkatársa jelezte: a hagyományos kereskedelmet tekintve a magyar háztartások 94 százaléka még mindig diszkont áruházakban vásárol. Ezt mutatja az is, hogy tavaly legjobban a diszkontok és a drogériák forgalma emelkedett, és a fogyasztók ezzel párhuzamosan egyre inkább ezen boltok saját márkás termékeit vásárolják.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!