Felfüggesztették az árusításukat

2019.09.07. 06:00

Súlyos üzemzavarokat okozhatnak egyes kínai jelerősítők

Elgondolkodtató, hogy némelyik még „Amazon's Choice” ajánlattal is rendelkezett, annyira népszerű volt.

Forrás: Shutterstock

A városokban és a turistacélpontok környékén általában nincs probléma a mobilszolgáltatásokkal, de a gyérebben lakott területeken élőknek a mai napig gondot jelenthet az alacsony térerő. Ráadásul az efféle helyeken a vezetékes netszolgáltatás sem feltétlenül érhető el.

A térerőgondokkal küzdők számára többé-kevésbé megoldást jelenthetnek a mobilhálózat jeleit felerősíteni képes berendezések. Az antennás részeiket tipikusan a házak tetejére vagy oldalára szokás feltenni, míg a beltéri egységeiket értelemszerűen valahova az épületbe kell telepíteni.

Ezek az erősítőeszközök egyre szélesebb körben és olcsóbban kaphatóak, ami jó hír. Viszont ha nem megfelelőek, vagy rosszul vannak konfiguráltak, akkor a mobilszolgáltatásban okozhatnak nagy területeken súlyos üzemzavarokat, a leállításukig

akár a vészhívásokat is lehetetlenné tehetik.

Éppen ezért is az USA-ban már öt éve szabályozásoknak kell megfelelniük az efféle eszközöknek, a piacra dobásuk előtt a jelerősítőket kötelezően be kell vizsgáltatni a távközlési hatóságnál. Kiderült azonban, hogy az Amazonon kapható egyes olcsó modellek kínai gyártóit nem érdeklik az engedélyek, továbbá az eszközeik által okozható üzemzavarok – írja az Origo.

A drága engedélyeztetés kihagyása miatt árban is alá tudnak vágni a törvényesen működő versenytársaknak.

A problémára a Wired hívta fel a figyelmet, miután megkereste egy ilyen módon megkárosított, erősítőket forgalmazó cég. Az egyesült államokbeli SureCall szerint a potenciálisan veszélyes erősítőket tipikusan az Amazonról rendelik a vevők, azonban hiába jelentgette a termékeket, az nem volt hajlandó törölni a kínálatából az illegális portékákat.

Néhány erősítő még „Amazon's Choice” ajánlóplecsnivel is rendelkezett, ami automatizált módon osztogatott ajánlás, s a rendkívül népszerű termékek kapják meg.

Csak sokára lépett az Amazon, akkor sem eleget

Az Amazon csak azután törölte a jelentett modellek egy részét, hogy a Wired állásfoglalást kért az ügyben. Viszont a törölt termékeket áruló eladók

más licenc nélküli erősítőket továbbra is értékesítenek a piacterén.

Sejthető módon az Amazon állásfoglalása az, hogy a szerződési feltételei szerint az eladók nem árulhatnak a releváns törvényeknek és szabályozásoknak nem megfelelő termékeket. Ha ezt mégis megteszik, azért jogi felelősséget nem vállal, legfeljebb törli a piacteréről a problémás termékeket, plusz fenntartja a jogot az eladók regisztrációinak felfüggesztésére.

Arra nem volt hajlandó választ adni, hogy miért nem törölte a további illegális eszközöket, és függesztette fel az azokat áruló eladók fiókjait.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!