Az amerikai kormány kérdezi

2019.07.25. 18:44

Visszaél a hatalmával a Google, a Facebook és az Apple?

Jószerével egyetlen igazi ütőkártya maradhatott érvként az óriásvállalatok kezében, a kínai technológiai fenyegetés.

Egy héttel azután, hogy a Google, a Facebook, az Amazon és az Apple képviselőit beidézték, hogy válaszoljanak, csakugyan visszaélnek-e piaci fölényükkel, az USA Igazságügyi Minisztériuma széles körű vizsgálatot indított a „piacvezető online platformokkal kapcsolatban”.

A minisztérium bejelentette, a trösztellenes szervezete megvizsgálja, hogy a piacvezető online platformok elérték-e azt a piaci erőfölényt, melyre támaszkodva

csökkenthették a versenyt, elfojthatták az innovációt vagy más módon kárt okozhattak a fogyasztóknak.

A felülvizsgálat „figyelembe veszi a fogyasztók és a vállalkozások széles körben elterjedt aggodalmait a webes kereséssel, a közösségi portálokkal és néhány online kiskereskedelmi szolgáltatással kapcsolatban”.

Nehéz nem úgy érteni, hogy a Google, a Facebook és az Amazon biztosan rajta van a céltáblán.

Nem tréfa ez

Elemzők szerint elképzelhető az is, hogy a tech óriások nem ússzák meg ezt a kardcsörtetést hatalmas – számukra persze mondhatni aprópénz – büntetés kifizetésével, hanem addig fajulhat a dolog, hogy akár a cégek némelyikének szétdarabolására is sor kerülhet.

És talán kevés lesz ellenérvnek, ha azt hozzák fel, hogy a gyengítésük a nyomuló kínai technológia további felemelkedésének kedvezne.

Pedig micsoda megelőző manőverek voltak

Ennek fényében érdekes a Statista grafikonja, amelyik kimutatja, hogy az említett cégek – nyilván megelőzendő a kormányzati lépéseket – milyen jelentős mértékben emelték a lobbizásra fordított kiadásaikat.

Infographic: Tech Giants Are Ramping Up Their Lobbying Efforts | Statista

Látható, hogy a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple tavaly összesen 55 millió dollárt költött a kormányzati meggyőzésre, azaz lobbizásra, ami 11 százalékkal több, mint az előző évben, és 500 százalékkal nőtt a 2010-es költéshez képest.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!