Programok

2020.10.16. 14:00

Rocksztárok is fellépnek a hétvégén Pécsett

A koronavírus-helyzet nagy vesztese a kultúrában a könnyűzene, de valamiképp minden ágazat megérzi a hatását. Kevesebb a program, érdemes tehát az újdonságokra jobban odafigyelni.

Mészáros B. Endre

A kínálat csökkenésével különösen bosszantó, hogy azt látjuk a pécsi kultúrfelhozatalban, amit a kereskedelmi tévécsatornáktól szoktunk meg: a verseny fokozására azonos időben, ugyanott, több ugyanolyan műsort terveznek, ugyanannak a közönségnek.

Mert ez történt csütörtök este a Kodály Központban: a Filharmónia Magyarország tavaszról elmaradt hangversenyt hozott a nagyterembe, a Pannon Filharmonikusok pedig mindezt megkontrázta a Kocsis Zoltán teremben egy kamarakoncerttel. Nem tudom, hogy a tyúk, vagy a tojás volt előbb, de ennek a játéknak így a közönség lett a vesztese, hiszen az egyikről lemaradt a zenebarát.

Nézzük viszont a pop-rockot. Bulik este 23 óra után már nem lehetnek, de azért nem marad könnyűzene nélkül a megye, ma este a Pécsi Est Caféban a székesfehérvári beat-rock/pop-soul zenekar, Blahalouisiana zenél, és holnapra is jön egy kis rockparádé Rudán Joe és Bandájával. Az újdonsült kozármislenyi díszpolgárt pedig érdemes meghallgatni, mert a Led Zeppelin és a Deep Purple-slágereket senki sem tudja nála jobban intonálni hazánkban.

Lesz olyan program is, mely egyszerre igényes könnyűzene, s egyúttal egy kicsit színház is. Az E78-ban jövő szerdán Adagio – zene és irodalom címmel jazz- és folkmuzsikusok, Balogh Kálmán, Csík János, Dresch Mihály, valamint Őze Áron színművész együtt kevernek minőségi zenés programot József Attila, Weöres Sándor, és Radnóti Miklós verseiből.

Igen, a moziba is egyre kevesebb új film érkezik, ezért most több helyen csökkentették a műsoridőt. Az Urániában például már csak péntek-szombat-vasárnap vannak vetítések, és a Cinema City is valamelyest szűkítette a napi nyitvatartási rendjét. Filmben most az újdonság, a Nyílt titok. Egy német alkotás, mely nagyon hasonló, mint a nagy sikerű olasz film, a Teljesen idegenek. Itt is az a lényeg, hogy társaságban kihangosítva zajlanak a mobilbeszélgetések, és mindenki elolvashatja az titkos életeket megvilágító sms-üzeneteket.

E hétvégén a nagyszínházban is könnyed muzsikára készülhetünk, a Twist Olivér musicalváltozatára. Jó a játék, jó a zene, no és hepiend a történet vége. Emellett a jövő héten a Pécsi Nemzetiben leporolják a múlt évad olyan sikereit, mint Az elveszett Csontváry (nyomozás egy legendás festmény körül), az Úrhatnám polgár (Moliére örök érvényű darabja a feltörekvő újgazdagokról) és a Mobil (iskolai gonoszságok a telefon segítségével). No és celebkedvelőknek ajánlott: újra visszatér játszani a Harmadik Színházba a Barátok köztből jól ismert színésznő, Fodor Zsóka (Örömlányok végnapjai). Emellett a jövő héten újra rácsodálkozhatunk az újraértelmezett Adáshiba előadására is.

A múzeumba is érdemes bekukkantani, legalábbis a Civil Közösségek Háza Pince Galériájába, ahol a dél-dunántúli rosszindulatú daganatos és leukémiás gyermekek támogatására, a pécsi gyermekonkológia megsegítésére kiírt művészeti pályázat legjobb alkotásait láthatjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!