Nem állnának le

2021.09.30. 15:45

Öreg utak felújításához nyertek támogatást

 Két utcában is megújult az útburkolat Szászváron. Az Aradi vártanúk útjának aszfaltozása a múlt héten vette kezdetét, a rendkívül rossz állapotban lévő szakasz felújítása sok éve várat már magára, időszerű volt a korszerűsítés.

W. K.

Nyíri ut, aszfaltozás

A munkálatok a Vár utcát is érintik – a szászvári önkormányzat a Belügyminisztériumhoz benyújtott sikeres pályázatával mintegy 19,9 millió forintot nyert az összesen 326 méternyi szakaszt érintő beruházásra, amelyhez a település 3,5 millió forint önrészt biztosított.

Zártkerti utak korszerűsítését is szeretnék megvalósítani, ennek érdekében pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Zártkerti Programra. A tulajdonosok által naponta művelt kiskertek, szőlők mellett elhaladó földút (a temetői horgos folytatása) 254 m-es szakaszának felújításához kértek támogatást.

Az utat kirándulók, tájfutók is rendszeresen használják. A fejlesztés célja, hogy a kertek könnyebben megközelíthetővé váljanak és a vízelvezetés problémája is megoldódjon. A fejlesztéstől azt is várják, hogy az ösztönző erőként hat a fiatalabb generációk számára, és szívesebben folytatják a területen a gazdálkodást.

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!