Kihívások előtt

2019.08.07. 17:30

Jubileumi tanévet kezd ősszel az Egészségtudományi Kar

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (ETK), amely az egyetem életében mind képzési kínálatát, mind hallgatói létszámát tekintve meghatározó szerepet tölt be, 2019 szeptemberétől kezdi meg 30. jubileumi tanévét.

Mészáros Rita

seniorin bekommt hilfestellung bei der gymnastikübung

Fotó: Picture-Factory

– Az ETK eredményes általános felvételi eljárást tudhat maga mögött, hiszen a karon 2019 szeptemberében összesen 1084 hallgató kezdheti meg tanulmányait – mondta el Oláh András, a kar dékánja.

A dékán kiemelte, a külföldi hallgatók beiskolázása a kar egyik sikertörténete, hiszen mára közel 250 fő folytat tanulmányokat az angol nyelvű programjaikon a világ 39 országából. A 2019-es idegen nyelvű felvételi eljárásban már 120 fő került felvételre az első évfolyamra.

– Komoly kockázatokkal kell szembenéznie mind a felsőoktatásnak, mind az egészségügyi ellátórendszernek jövő évtől – véli a dékán. – 2020-tól ugyanis bemeneti feltételként egy érettségi tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgát, valamint a középfokú B2 nyelvvizsgát kell teljesíteniük a jelentkezőknek.

A mindkét bemeneti feltételnek eleget tevő jelentkezők aránya viszonylag alacsony, ezért amennyiben érdemi elmozdulás nem történik a szabályozásban, akkor a legtöbb egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézményben megszűnhet többek közt a hiányszakmák közé tartozó ápoló, mentőtiszt, szülésznő, illetve védőnő képzés, holott a szigorodó felvételi követelmények ellensúlyozására a kormányzat vitathatatlanul nagy energiát fektetett az elmúlt időszakban a különböző támogatási programok, ösztöndíjrendszerek megteremtetésére és bővítésére.

Több a feladat

Az Egészségtudományi Kar feladatait tovább bővíti az egészségügyi szakképzést folytató köznevelési intézmények esetében a „pécsi modell” országos bevezetése. Eredményeként az idei év augusztusától a PTE-hez és annak Egészségtudományi Karához kerül a kaposvári és a szekszárdi egészségügyi szakgimnázium fenntartói jogainak gyakorlása. Az egyetem köznevelési intézményében a 2008-as indulásától tíz év alatt 403-főről 1157 főre növekedett a tanulói létszám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!