Egyéb

2005.03.10. 06:25

Mi védi a szoftveres találmányokat?

Külső szemlélő számára egyértelműnek tűnhet a számítógéppel megvalósított találmányok védelme. A szakemberek között azonban komoly vita folyik arról, mi is tartozhat ebbe a kategóriába. Az elmúlt hét végén erről a kérdésről tartottak konferenciát a Budapesti Műszaki Egyetemen.

BAMA

A találmányok általános megfogalmazásban műszaki területen megvalósítható, teljesen új és nem nyilvánvaló megoldások, ötletek. Az Európában érvényes 1973-as szabadalmi egyezmény
a számítógéppel megvalósított találmányokat illetően azonban nem ad egyértelmű útmutatást.

Ezek védelmét illetően éppen ezért irányelvjavaslatot kíván elfogadni az EU vezetése.

Vedres András professzor, a Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE) főtitkára szerint a helyzet egyértelmű. A klasszikus találmányokhoz hasonlóan a számítógéppel megvalósított találmányokat is szabadalmi oltalom alá kell helyezni. Ráadásul minél előbb, hogy az őket bejegyző kisvállalkozások megfelelő jogi védelmet kapjanak. A multik mellett a piacon megmaradni ugyanis csak így tudnának.

Dr. Szentiványi Gábor, a Linux Ipari Szövetség (LIPSZ) elnöke szerint ugyanakkor a jelenlegi szabályozásterv kiskapukat hagy. Törvény szerint ugyanis szoftverek nem lehetnek találmányok, a gyakorlat azonban ennek gyakran ellentmond.

A szervezet éppen ezért azt szeretné, hogy a szabályozás szigorúan és egyértelműen zárja ki a programok szabadalmaztatásának lehetőségét.

Néhány számítógépes magyar találmány

Vitalitásmérő számítógépes kiértékelővel (dr. Egely György) Ujjlenyomat-felismerő (Podmaniczky András) Vasúti adatbáziskezelő rendszer (Kardos Tibor és társai) Digitális kottakezelő rendszer (Vedres Dániel és társai) Öko-lakópark (Szunai Miklós és társai) Sztereoképek megjelenítése (Bártfai Bálint – Erő Zsolt) Leshelyzetjelző (Maruzsi László) (Forrás: MAFE)

Ujjlenyomat-felismerő (Podmaniczky András)

Vasúti adatbáziskezelő rendszer (Kardos Tibor és társai)

Digitális kottakezelő rendszer (Vedres Dániel és társai)

Öko-lakópark (Szunai Miklós és társai)

Sztereoképek megjelenítése (Bártfai Bálint – Erő Zsolt)

Leshelyzetjelző (Maruzsi László)

(Forrás: MAFE) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!