Egyéb

2005.09.14. 00:00

Kisteherautó nagycsaládosoknak

A SsangYong Rodius nem a világ legszebb autója, de azért meg lehet vele barátkozni. A külső furcsa, a motor remek. Bátraké a szerencse.

Hegyi Áron

Mármint, bátorság kell ahhoz, hogy valaki egyből úgy döntsön, neki ez az autó kell. Ugyanis első ránézésre a Rodius meglehetősen ijesztő. Az ember nem is tudja pontosan, hogy milyen osztályba sorolja be. Szimpla személyautónak túlságosan nagy, kisbusznak meg kicsi, ezért egy percre megáll a tudomány, mindjárt az ismerkedés elején. Aztán persze oldódik a kínos feszültség, és kezdünk megbarátkozni a furcsa szerzettel. Elsősorban azt kell megszokni, hogy a Rodius félelmetesen hosszú, még egyterűnek is. Az 5,13 méteres kiterjedés ugyan párját ritkítja, mégsem mindig elég. Ezt a hiányosságot majd később taglaljuk, előbb nézzük meg alaposan kívülről az autót. Nagyon messziről a SsangYong Rodius hasonlít az új, R osztályú Mercedesre, közelebbről természetesen egyre inkább kopik ez az érzés. A hűtőrács is olyan, mint egy elnagyolt Merci első rész, összességében mégis tetszetős. Hátulról is őrzi az autó a német márka halovány jellegzetességét, leszámítva a meglepően egyedi kialakítású, különleges hátsó szárnyat.

A gépjármű európai változatában, dicséretes önfegyelemmel, csak hét ülést helyeztek el, míg az ázsiai kiadásba nem átallottak akár tizenegyet is bezsúfolni. Maradjunk annyiban, hogy hét személy kisebb kényelmetlenségek árán viszonylag kellemesen utazhat. A leghátsó sorban már nagyon szűkös a hely, legalábbis egy felnőttnek, és minden sorban egy kicsit alacsonyan vannak az ülések. Viszont, ha pakolási kényszerünk van, akkor ezt az autót nekünk találták ki. A csomagtér még alaphelyzetben is hatalmas a maga 875 literes mivoltában. A hátsó üléssor eltüntetésével viszont egyenesen gigantikus méretűre növelhető. Írd és mondd: 3146 liter űrtartalom áll a rendelkezésünkre. Ide annyi bőrönd befér, hogy azokban egy föld körüli útra elegendő holmit magunkkal vihetünk az egyhetes balatoni nyaralásra.

A vezetőülésből nézve sem nagyon érheti kritika az egyterűt. Igaz, sok a kapcsoló, de nem túlságosan vészes a helyzet. Éppen ezért nem érezzük magunkat egy űrrepülőgép fedélzetén, igaz, csak egy hajszál választ el tőle. A négyküllős kormány mögött csak egy LED-es kijelző kapott helyet, ahonnan a legfontosabb aktuális információkat tudjuk leolvasni. A hagyományos kijelzőket a középkonzol felett helyezték el. Négy van belőlük: sebesség- és fordulatszámmérő, üzemanyagszint-jelző és a hűtővíz hőmérsékletéről tájékoztató félkör. A középkonzolba épített navigációs egység pedig felár nélkül jár az autóhoz. A külső leírásnál csak pedzegettük a Mercedes-kapcsolatot, a motortérbe pillantva azonban már kézzelfogható bizonyítékát kapjuk az együttműködésnek.

A Rodiusban ugyanis azt a 2,7 literes CDI motort találjuk, amely remekül szolgálja például a csillagos márka E 270-es típusát. Azzal a különbséggel, hogy míg ott 177 lóerőt ad le, addig a SsanYongban csak 163-at, bár ez is egészen jól mozgatja a 2,2 tonnás cirkálót. Az ötfokozatú automata váltó pedig elegáns precizitással kapcsolja a fokozatokat. Egy pici kényelmetlenséget okozhat a túlzottan keményre hangolt futómű – persze lehet, hogy nem az átlagos magyar utakra lettek beállítva. Ennek köszönhetően az autó meglehetősen érzékeny a kisebb egyenetlenségekre. Az alacsonyan lévő ülések és a kemény rugózás hosszabb távon megviselheti az utasokat. Ami még megülheti a reménybeli vevők gyomrát, az a Rodius ára: az alapmodell 8,3, míg a Premium változat 8,9 és 9,5 millió forintért kapható – utóbbi automata váltóval.

Technikai adatok

SsangYong Rodius XDi 270 4WD Lökettérfogat 2696 cm3 Hengerek/szelepek 5/20 Max. teljesítmény 120 kW (163 LE) Max. nyomaték 342 Nm Meghajtás Összkerékhajtás Sebességváltó Ötfokozatú automata Csomagtér 875 liter Saját tömeg 2245 kg Végsebesség 174 km/h

Lökettérfogat 2696 cm3

Hengerek/szelepek 5/20

Max. teljesítmény 120 kW (163 LE)

Max. nyomaték 342 Nm

Meghajtás Összkerékhajtás

Sebességváltó Ötfokozatú automata

Csomagtér 875 liter

Saját tömeg 2245 kg

Végsebesség 174 km/h -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!