Egyéb

2008.12.18. 06:07

Januárig lehet szavazni az év orvosára

Másodszor hirdette meg a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány az Év Orvosa pályázatot. A szervezők – csakúgy, mint tavaly – a betegektől várják gyógyulásuk történetét. A cél az orvosi hivatás jobb megbecsülése, a munkájukat lelkiismeretesen és kiválóan végző szakemberek bemutatása a páciensek szemüvegén keresztül.

ÁNT

Már ötvennél több történet érkezett a www.dijazorvosokert.hu internetes oldalra, ahol az orvosokra lehet szavazni. A legjobb három gyógyító jövő februárban veheti át az Astellas Díjat a tiszteletükre szervezett gálán.

„Mint gyakorló író és olvasó ember csak azt tudom mondani, ennyi szépen és jól megírt, valóban megtörtént helyzetet egyetlen kiváló író sem tudott volna szebben papírra vetni” – mondta el a beérkezett történetekről Nagy Bandó András, aki az Astellas Díj arca. A humorista szerint az írások teljességgel megmutatják, hogy milyen egy tökéletes orvos-beteg kapcsolat. Úgy tűnik, sokaknak sikerült olyan emberi kapcsolatot kialakítaniuk orvosukkal saját gyógyulásuk, kezelésük során, amit meg szeretnének osztani másokkal, hogy így mondjanak köszönetet nyilvánosan is. Az Év Orvosa elismerés életre hívásának is az volt az oka, hogy megmutassa, mennyire segítheti a betegek gyógyulását a bensőségesebb kapcsolat.

A pályázatokat, történeteket 2009. január 15-ig várják a szervezők az említett honlapon.

Fontos az emberi szó

Berencsi György, az Év Orvosa pályázat főszervezője szerint a jó orvos-beteg kapcsolat csökkenti a páciens bizonytalanságát, megalapozza a család tájékozottságát a döntéshozatali folyamatban. Alapja a bizalom és az elfogadás. Céljuk, hogy megmutassák a gyógyítás emberi oldalát, azt, hogy mennyit jelent a betegnek és a sikeres terápiának, ha az orvos segítő szándékkal, emberi módon viszonyul pácienséhez. „Ha csak a negatív híreket vesszük figyelembe, nem is gondolnánk, hogy ilyen sok „ember” van ebben a kis országban, aki a hivatásáért, a gyógyításért él. A kampányban nálunk a gyógyulás kerül a címlapra.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!