van gyomruk hozzá

2018.02.09. 14:50

Ezért emésztik meg a termeszek a fát

Ez a lenyűgöző képességük segítette hozzá ezeket az apró, ám széles körben elterjedt állatokat ahhoz, hogy az állatvilág „nehézsúlyú képviselőivé” váljanak.

A gyomrukban lévő egyedülálló mikroorganizmusok milliói alkotta „belső üzemük” révén emésztik meg a fát, a termőföldet és az egyéb anyagokat a termeszek

- állapították meg a Sydney-i Egyetem kutatói.

A Current Biology című szaklapban közölt tanulmány vezető szerzője, Nathan Lo szerint a termeszek gyomrában lévő minden egyes mikroba „olyan, mint egy apró gépezet egy komplex gyárban, amely a fát és a levegőt cukorrá, valamint fehérjévé alakítja. A szakember szerint ez a ”belső üzem„ a termeszek testtömegének kétharmadát teszi ki.

A kutatók DNS-szekvenálást – a DNS-t alkotó alapegységek sorrendjének meghatározása, vagyis a szervezet genetikai alapprogramjának megállapítása – hajtottak végre a termeszek gyomrában lévő mikrobákon és összevetették azokat a Földön megtalálható összes többi típusú, köztük a mezőgazdasági és ipari növényekből származó mikroorganizmusokkal.

”Az eredményeink szerint a termeszek gyomrában élő mikroorganizmusok többsége sehol máshol nem fordul elő a természetben, és kifejezetten arra specializálódtak, hogy segítsék a termeszeket a faanyagok megemésztésében, amelyre csak nagyon kevés állat képes„

- mutatott rá Lo.

A szakemberek szerint ez a lenyűgöző emésztési képességük segítette hozzá ezeket az apró, ám széles körben elterjedt állatokat ahhoz, hogy az állatvilág ”nehézsúlyú képviselőivé„ váljanak.

”Annak megértése, hogy a termeszek miként képesek cukrokat előállítani a fából és egyéb biológiai úton létrejövő szerves anyagokból, hasznos tudást jelenthet a fenntartható bioüzemanyagok előállításában is„

- jegyezte meg a professzor.

Címkék#termesz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!