végzetes bolyongás

2018.11.21. 15:50

Groteszk halál: repülőgép ütötte el a férfit

Oroszországban egy repülőgép felszállás közben, a kifutópályán elütött egy embert kedd este a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren; a férfi meghalt, a repülőgép törzsén több rés keletkezett az ütközés következtében – közölték a helyi hatóságok.

A hatósági tájékoztatás szerint az áldozat egy 25 éves örmény állampolgár. Holttestére azt követően bukkantak rá a felszállópályán, hogy felszállt egy Athénba tartó Boeing 737-es repülőgép.

A gép személyzete a felszállás után jelentette a légi irányításnak, hogy a kifutópályán gyorsításkor feltehetően egy állattal ütközött.

A személyzet úgy határozott, hogy nem fordulnak vissza, mert a műszerek nem mutattak meghibásodást. Athénban a gép átvizsgálásakor megállapították, hogy

a gép törzsén több rés keletkezett, illetve emberi szövetmaradványokra bukkantak.

A vizsgálat szerint az elütött örmény férfit Spanyolországból kitoloncolták, és ezért hazájába készültek szállítani, közbeiktatva az orosz főváros repülőterét, ahova kedd este érkezett meg.

A férfi az örmény fővárosba, Jerevánba induló járathoz utasokat szállító buszról megszökött, és a reptér forgalmi előterén bolyongott.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / aapsky

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában