most különösen fontos

2021.11.12. 06:45

Kulcsszerepe van a folyadékbevitelnek

Az egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel biztosítása, nem mindegy azonban, hogy mit és mennyit iszunk – hívta fel a figyelmet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese. Feigl Edit szerint az optimális hidratáltság minden évszakban, minden életkorban és élethelyzetben, így a koronavírus-járvány elleni védekezésben is kiemelt jelentőséggel bír.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„Az ivóvízfogyasztás növelése és a cukrozott italok fogyasztásának csökkentése pozitívan hat a közérzetünkre, a testünk anyagcsere-folyamataira, segít a testsúly optimalizálásában, a koncentráció növelésében, a fáradékonyság csökkentésében, az immunrendszer támogatásában, valamint hajunk és bőrünk hidratáltságában is” – hangsúlyozta a Magyar Nemzet kérdésére az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóság vezetője.

Feigl Edit rámutatott: az emberi test 60-70 százalékát víz alkotja. A vérben, az izmokban, sőt még a csontokban is található víz, amelyre minden, a szervezetben lezajló folyamathoz szükség van, így például az oxigén és tápanyagok szállításához, az emésztés megkönnyítéséhez, valamint az izom- és szívműködés segítéséhez is.

A testünk egészséges működéséhez tehát elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel is, amely által fenntartható a szervezet folyadékegyensúlya – magyarázta a szakember, megjegyezve: egy egészséges felnőtt számára megközelítőleg napi 2-2,5 liter, egy egészséges gyermek számára pedig napi 1,5-2 liter ivóvíz elfogyasztása ajánlott.

A főigazgató-helyettes arra is kitért, miszerint hőségben, sportoláskor, valamint lázzal, hasmenéssel és hányással járó betegségek – így a koronavírus-fertőzés esetében is – megnő a folyadékszükséglet. „A Covid-fertőzéssel járó leggyakoribb tünetek, azaz a láz, a száraz köhögés, a fáradtság és a légszomj gyakran izom- és ízületi fájdalommal és étvágycsökkenéssel is társulnak. A táplálkozásnak és a folyadékpótlásnak ezért kulcsszerepe van a felépülésben, az immunrendszer támogatásában” – húzta alá.

Emellett – folytatta – a koronavírus-fertőzés során tartósan fennálló láz (esetleg hasmenés, hányás) esetén az emberi szervezet extra folyadékot veszít, ezért ilyenkor a kiszáradás veszélye is nagyobb, valamint a betegségből való felépülés is elhúzódhat.

Hangsúlyozta, fontos figyelni a test jelzéseire, hiszen a dehidratáció első jele jellemzően nem a szomjúság, hanem a fejfájás, a szédülés, a koncentráció csökkenése, az ingerlékenység, valamint a száj és a szem kiszáradása. Ezenfelül a túl kevés vízfogyasztás akár tüdőgyulladás kialakuláshoz is vezethet, mivel a légúti váladék hamarabb besűrűsödik és nehezebben tud távozni a tüdőből – figyelmeztetett a szakember.

A megfelelő folyadékbevitel fontosságát hangsúlyozva az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a tavalyi évhez hasonlóan idén októberben is meghirdette az Aqua Challenge elnevezésű kampányát, amelyhez egy közösségimédia-oldalon lehetett csatlakozni. A kihívás kiemelt célja az volt, hogy minél több embert buzdítson a vízfogyasztásra. Az OGYÉI a kihívás során praktikus tanácsokkal, valamint hasznos és hiteles információkkal látta el, továbbá nyereményjátékokkal ösztönözte a kihívás kétezer résztvevőjét, akik az egy hónap leforgása alatt megtapasztalhatták a vízfogyasztás és a cukorbevitel csökkentésének pozitív egészségügyi hatásait.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!