Nukleáris oktatás

2022.01.24. 13:29

Nemzetközi elismerést kapott a hazai atomtechnológiai felsőoktatás

Elismerően értékelte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának (BME TTK) nukleáris képzéseit.

Az egyetem hétfői közleményében azt írta: a BME az első egyetem a világon, amely otthont adott a NAÜ 3. szintű tudásmenedzsment-támogató missziójának, amelyet az ügynökség a legfejlettebb nukleáris programokkal rendelkező országoknak nyújt.

A NAÜ szakértői delegációja a világon elsőként az egyetem nukleáris vonatkozású képzéseit vizsgálta felül tavaly december 14-17. között, a képzések áttekintésével az ügynökség célja nemcsak a befogadó egyetem támogatása, hanem az is, hogy nemzetközi jó gyakorlatokat gyűjtsenek, amivel más országok egyetemeinek hasonló képzéseit támogathatják – közölték.

Aszódi Attilát, a BME TTK dékánját idézve azt írták: a nemzetközi szakértők az írásos dokumentumok, vezető oktatókkal és hallgatókkal folytatott beszélgetések, valamint laborlátogatások után megállapították, hogy 

a BME nukleáris képzési programjai kiemelkedő mélységűek és széles körűek, amelyek a hallgatóknak magas színvonalú és jól felépített nukleáris oktatást biztosítanak.

Az előzetes értékelés szerint a BME nukleáris technikát tanuló hallgatói a nukleáris ipar által megkívánt kompetenciákat sajátítják el.

A szakértők különösen nagyra értékelték az egyetemi kampuszon működő oktatóreaktorból származó oktatási és kutatási előnyöket, továbbá kiemelték, hogy az intézményben nagy kontaktóraszám mellett végzik a nukleáris oktatást, ami lehetővé teszi a hallgatók magas színvonalú felkészítését – tudatta a dékán.

Közlése szerint a szakértők azt tanácsolták, hogy az egyetem növelje a nukleáris képzési programok nemzetközi láthatóságát, valamint fejlessze tovább az öregdiákok kapcsolatrendszerében rejlő lehetőségeket.

Emlékeztettek, hogy a BME nukleáris képzései 2020-ban is elismerést szereztek: a Műegyetem világszerte hetedik azon egyetemek sorában, amelyek a nukleáristechnológia-menedzsment képzéshez megszerezték a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) tanúsítványát.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség misszióvezetője mellett a brit Imperial College London és a cseh University of West Bohemia egy-egy szakértője is a nemzetközi delegáció tagja volt. Az ügynökség hasonló egyetemi támogató missziója a következő időszakban várhatóan sok nyugati, vezető egyetemen megvalósul – olvasható a közleményben.

Borítókép: Aszódi Attila egyetemi tanár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatóreaktora előtt 2014. július 2-án / MTI / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!