Virágözön

2022.05.04. 06:55

58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat Kalotaszentkirály

Ezenkívül 15 ezer rózsatövet ültettek el Kalotaszentkirályon és a községhez tartozó falvakban.

Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei Kalotaszentkirályon. A 87 százalékban magyarok által lakott közel 1100 lakost számláló település önkormányzata azt a pénzt egészítette ki saját forrásaival a tulipánok telepítésére, amelyet tavaly a Virágos Magyarország versenyen a határon túli települések kategóriájában romániai fődíjasként kapott.

Póka András György polgármester elmondta, mintegy 10 éve több mint ezer cserépbe és ládába kerül ki kúszó muskátli a falu villanyoszlopaira és a középületek ablakaiba. A következő lépésben több mint 15 ezer rózsatövet ültettek el Kalotaszentkirályon és a községhez tartozó falvakban. Idén pedig azzal a céllal ültették el az 58 ezer tulipánhagymát, hogy már azelőtt is virágos legyen a település, mielőtt a rózsák nyílni kezdenek.

A polgármester elmondta:

A járványügyi korlátozások feloldása után a turizmus a feléledés jeleit mutatja. A virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak mind a turistáknak, mind a helyieknek. Kalotaszentkirály 46 panziójában évente több mint 15 ezer vendéget fogadnak. A község közkedvelt célpontja a Határtalanul programban résztvevő magyarországi iskoláscsoportoknak, de emellett néptánctáborral és sok más rendezvénnyel is vonzzák a turistákat.

A kalotaszegi község mintatelepülésének számít Romániában az Európai Uniós és román kormányzati források eredményes lehívása tekintetében. Az elmúlt években a község valamennyi utcáját csatornázták, aszfaltozták, az iskola mellé kollégiumot létesítettek, az egykori vasúti pályára kerékpárutat építettek, másfél éve avatták a település födött uszodáját. Póka András György elmondta, terveik között a földgáz bevezetése, kulturális központ és fedett korcsolyapálya építése, a Kalota-patak megduzzasztása, és egy 18 hektáros víztározó létrehozása szerepel.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!