Elixír

2022.06.16. 17:20

A férfiak bélflórája imádja a sört

A lager típusú sör kimondottan jót tesz a férfiak bélflórájának – erre jutott egy kutatás.

A bélrendszerben élő mikrobák fontos szerepet töltenek be a táplálék megemésztésében, ezért is fontos, hogy megfelelő mikrobiommal rendelkezzünk.

Az Amerikai Kémiai Társaság Journal of Agriculture and Food Chemistry című szakfolyóiratában bemutatott tanulmány szerint a kutatók összesen 19, 23 és 58 év közötti férfit vizsgáltak. A résztvevőket véletlenszerűen két csoportba osztották, mindkét csoport 330 ml-es kiszerelésű sört kapott. Az önkéntesek egyik fele alkoholos sört ivott, a másik alkoholmenteset. Az italokat az alanyok vacsora mellett fogyasztották, a kísérlet pedig négy héten át tartott. Ezt követően a kutatók az önkéntesek székletmintáit vizsgálták, hogy képet kapjanak a bélben lakó mikrobák állapotáról.

A kísérlet végén mindkét csoportnál nőtt a bélbaktériumok változatossága, ami javította az emésztést. 

A jótékony hatás annak köszönhető, hogy a sör polifenolokat és az erjesztésből származó mikroorganizmusokat tartalmaz, ezek pedig növelik a bélben lakó mikrobák sokféleségét.

Borítókép: illusztráció (123RF)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!