Katasztrófa

2022.06.24. 13:00

Több ember meghalt az afganisztáni földrengés pénteki utórengésében

Mérsékelt utórengés rázta meg pénteken a két nappal korábbi afganisztáni földrengés helyszínét, öten meghaltak - közölték helyi illetékesek.

A szerdai 6,1-es rengés után - az amerikai földtani intézet mérése szerint - most 4,3-as földmozgás sújtotta szinte ugyanazt a térséget, a pakisztáni határ közelében, nagyjából 160 kilométerre délkeletre Kabultól.

Mohammad Naszim Hakkáni, a katasztrófavédelemmel foglalkozó minisztérium szóvivője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a hatóságok külső segítséget remélnek a sérültek ápolásához, mert nem rendelkeznek elegendő egészségügyi felszereléssel és gyógyszerrel.   

A szerdai rengésben, amely az évszázad egyik legsúlyosabbja volt a térségben, ezernél többen haltak meg, a sérültek száma meghaladta a kétezret.

Több mint 10 ezer ház dőlt romba vagy károsodott súlyosan. A holttestek keresése a romok alatt még folytatódik, de pénteki közlés szerint túlélők után már nem kutatnak.   

Több ország - köztük Japán, Dél-Korea, Tajvan, Egyesült Arab Emírségek - már jelezte, hogy segélyt küld a helyszínre, de eddig még csak a szomszédos Pakisztánból érkező szállítmányok lépték át a határt, illetve légi úton Indiából érkezett segély, amelyet nemzetközi humanitárius szervezetek kezelnek.

Borítókép: Házának romjai között egy férfi a kelet-afganisztáni Paktika tartományban fekvő faluban, Gajanban 2022. június 23-án, miután az előző nap 6,1-es erősségű földrengés volt a térségben. Több mint ezer ember életét vesztette, mintegy ezerötszáz megsérült. MTI/AP/Ebrahim Norúzi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!