Legyen öröm az iskolakezdés!

2022.08.30. 20:00

Tízezer gyermeknek segíti az iskolakezdést a Katolikus Karitász

Az idén tízezer gyermeket támogat a Katolikus Karitász a "Legyen öröm az iskolakezdés!" elnevezésű segélyakciója keretében - közölték kedden a szervezet budapesti központjában, amikor a hátrányos helyzetű gyermekek számára adtak át adományokat.

Herczegh Anita, Áder János korábbi köztársasági elnök felelsége, a Karitász jószolgálati nagykövete iskolatáskákat ad át a Katolikus Karitász iskolakezdési segélyprogramjának elindításán a segélyszervezet központjában 2022. augusztus 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Karitász az idén 300 olyan gyermeknek is juttat adományokat, akik az ukrajnai háború elől menekültek, és Magyarországon kezdik meg a tanévet - hangzott el.

 

A rendezvényen Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége átvette a Katolikus Karitász megbízólevelét, amely szerint a jövőben a szervezet jószolgálati nagyköveteként tevékenykedik.

 

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ez alkalommal úgy fogalmazott, hogy aki ismeri Istent, az megismeri a szeretetet, mert Isten a szeretet és aki Jézus gyermekének vallja magát, az szeretetben él.

Éppen ezért minden katolikus karitatív szervezet azért dolgozik, hogy Isten szeretete szétáradjon a világban - hangzott el.

Felidézte, hogy a Katolikus Karitász korábbi jószolgálati nagykövete Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök felesége volt.

Különös öröm számára, hogy Herczegh Anita igen mondott a püspöki konferencia felkérésére és Dalma asszony utódjává válhat - mondta Veres András.

 

Herczegh Anita megtiszteltetésnek nevezte, hogy Mádl Dalma örökébe léphet. A továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a nagykövetek általában egy nemzetet, egy országot képviselnek. Ugyanakkor a jószolgálati nagykövet is egy országot képvisel, a szeretet, a szolidaritás és az egymásra odafigyelés országát 

 

- fogalmazott.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke azt hangsúlyozta, hogy a katolikusok számára nem választható lehetőség a jótékonyság, hanem kötelesség. Ezt a kötelességét teljesíti a Katolikus Kariász is.

Ugyanakkor az eredményes munkához olyan megfelelő személyekre is szükség van aki hírét viszi a szervezetnek. Ezt a missziót vállalta Herczeg Anita a jószolgálati nagyköveti poszt betöltésével - mondta a főpap.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, arról szólt hogy az immár 12. alkalommal meghirdetett segélyakció nyomán, 16 egyházmegyében és több mint 800 településen juttatják el a rászorulóknak az iskolakezdéshez szükséges eszközöket, a többi között iskolatáskákat, tanszereket és ruhákat.

 

Ugyanakkor, szeptember közepéig továbbra is várják a felajánlásokat a 1356-os adományvonalon 

 

- tette hozzá az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!