Szabad az út

2022.08.30. 14:30

Visszatérhetnek a lakosok Futabába

A megsérült fukusimai atomerőmű közelében fekvő utolsó településen, Futabában is visszavonták kedden a több mint 11 évvel ezelőtt kiadott evakuálási parancsot.

A 2011-es földrengésben és szökőárban súlyosan megsérült Fukusima-1-es atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (TEPCO) japán áramszolgáltató munkatársai ellenőriznek egy járművet az erőmű két reaktorának otthont adó Futabában 2018. március 8-án, a természeti katasztrófa hetedik évfordulója előtt két nappal

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Majama Kimimasza

A közvetlenül az erőmű mellett fekvő várost a térségre 2011 tavaszán lesújtó földrengés és szökőár után életveszélyes sugárszennyezés miatt ürítették ki. A szerencsétlenség után 11 településen rendeltek el kitelepítést.

Az önkormányzat célja, hogy 2030-ra 2000 főre növelje a város lakóinak számát.

Bár az emberek visszatérhetnek, a város mintegy 80 százaléka továbbra is olyan övezetnek számít, ahova a hatóságok szerint "nehéz visszatérni". Emellett a település korábbi lakóinak 60 százaléka egy tavalyi felmérésen azt mondta, hogy nem akar visszatérni Futabába. Csak alig több mint 10 százalék válaszolta azt, hogy kifejezetten vágyik arra, hogy visszatérhessen.

2011 márciusában a Japánban valaha feljegyzett legerősebb földrengés, majd szökőár sújtott le Fukusima térségére, ami miatt a fukusimai atomerőműben az 1986-os csernobili tragédia utáni legsúlyosabb nukleáris baleset következett be, és a kiszabadult radioaktív sugárzás miatt több mint 150 ezer embert telepítettek ki.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!