Jó ötlet

2022.09.11. 14:04

Egy francia városban közmunkára ítélnék az enyhébb bűncselekmények elkövetőit

A tett súlyosságától függően pár naptól akár majdnem két hónapig is terjedő időszakban kellene közmunkát végeznie a bűncselekmény elkövetőjének, főleg a lakókörnyezet szépítése és tisztán tartása lenne a feladat – írja a V4NA.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Érdekes megoldással szegné kedvét a bűnelkövetőknek a Franciaország nyugati részén lévő Marne-et-Loire megye székhelye, Angers városa. A település vezetése ugyanis azt találta ki, hogy a bűnözők közmunka keretében tartsák rendben a szociális lakások környékét, az erről szóló partnerségi megállapodást már alá is írta a bérlakásokat üzemeltető társaság és a büntetés-végrehajtási integrációs és pártfogó felügyeleti szolgálat (SPIP).


A bérlakásban élő bűnelkövetők esetében a kilakoltatás eddig is alkalmazott büntetés volt, amelyet Pontoise-ban és Nizzában is alkalmaztak már, Angers vezetése viszont más megközelítésből kívánja a dolgot kezelni. 

A kezdeményezéssel ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a közérdekű munkára ítéltek javíthassanak a szociális lakások bérlőinek mindennapjain, tehát tulajdonképpen két legyet ütnének egy csapásra, mivel a bűnelkövetőket is szankcionálják és ezzel egy időben a szociális bérlakásokban élők környezetét is szépítik és javítják a lakhatási körülményeiket.

A forradalmi büntetésről beszámoló Le Figaro hangsúlyozta, hogy a fent említett közmunka általában abból áll, hogy a bérlakások környezetét tartják rendben az elítéltek, továbbá összeszedik a szemetet és kisebb javítási munkákat is elvégeznek az épületeken. A közmunka időtartama az elkövetett bűncselekmény súlyosságától függ, 2-től akár 50 napig is terjedhet és a munkásokat a szociális bérlakásokat kezelő Angers Loire Habitat nevű szervezet önkéntes munkatársai tanítják be és a munkavégzést is ők felügyelik majd.

Jeanne Behre-Robinson, Angers alpolgármestere felhívta rá a figyelmet, hogy 

a közmunkát a kisebb bűncselekmények elkövetői számára találták ki, ilyen például a lopás, a közlekedési kihágás, a szándékos erőszak és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények. 

A polgármester helyettes úgy gondolja, hogy a rendszer működni fog és bízik benne, hogy hatékony lesz a bűnelkövetők visszaesés elleni küzdelmében. A módszer a l’Union sociale pour l’habitat elnevezésű, szociális lakásokat üzemeltető szervezet tapasztalatai alapján tényleg visszatartó erejű, mert míg a börtönbüntetéssel sújtott bűnözők 61 százaléka esik vissza és követ el újabb bűncselekményt, addig a közmunkára kötelezett elkövetők esetében ez az arány mindössze 34 százalék – olvasható a V4NA cikkében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!