Elsodorva

2022.09.06. 13:00

Nyolc órát töltött a Földközi-tengeren egy eltévedt úszó

A nőt végül épségben kimentették a spanyol vízimentők – közölték az illetékes barcelonai hatóságok.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A nő vasárnap este nyolc óra körül ment be a vízbe a Barceloneta negyed egyik strandján. A többi fürdőzőnek tűnt fel, hogy két órával később még mindig nem tért vissza, kutyáját is a parton hagyta.

A hatóságok órákon át hiába kutattak az úszó után, aki végül hétfőn hajnali négy órakor kért segítséget a nyílt vízen horgonyzó egyik kereskedelmi hajótól, csaknem négy kilométerre a parttól.

Elmondása szerint eltévedt úszás közben, aztán elsodorta az áramlat, ezért nem tudott visszatérni a szárazföldre. Megfigyelésre kórházba szállították ugyan, de hétfő este hazaengedték.

Gerardo Gante, a barcelonai tengeri mentők koordinációs központjának vezetője a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) elmondta: a magas, 30 Celsius-fok körüli vízhőmérséklet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az eltévedt úszó épségben előkerült.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában