jobb későn...

2020.08.04. 08:24

96 évesen szerzett diplomát az olasz veterán

Az idős férfi lett Olaszország legidősebb diplomása, miután a palermói egyetemen letette utolsó vizsgáit is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Rawpixel.com

Egy idős olasz férfi lett Olaszország legidősebb diplomása, miután a palermói egyetemen letette utolsó vizsgáit is. A 96 éves Giuseppe Paterno az olasz hadseregben szolgált a II. világháború idején – írja az Origo.

Paterno alapszakon végzett történelem és filozófia tárgyakból. Egy átlagos ember vagyok, mint sokan mások – mondta a férfi a Reutersnek nyilatkozva, hozzátéve, hogy életkor tekintetében felülmúltam a többieket, de nem ezért csináltam.

2017-ben döntötte el, hogy beiratkozik és megszerzi a diplomát.

Munkáit egy 80-as évekbeli írógépen készítette és nyomtatott könyveket használt internet helyett. Azt mondta, hogy

„ennyi, most vagy soha és így 2017-ben úgy döntöttem, hogy beiratkozom”.

Az idős férfi tudta, hogy egy kicsit késő van már a három éves képzéshez, de úgy gondolta, hogy „lássuk, sikerül-e”.

Paterno szegény családba született a nagy gazdasági válság előtt, majd csatlakozott a hadsereghez és szolgált a II. világháborúban – olvasható a Fox News oldalán.

A középiskolát csak a háború után tudta befejezni, majd folytatta a munkát a vasútnál, megházasodott és családot alapított. Miután túlélte a gyerekkori szegénységet, a háborút és most a járványt, részt vett a diplomosztó ünnepségen a családjával, tanáraival, valamint fiatalabb hallgatótársaival.

Francesca Rizzuto szociológia professzor példaként állította Paternót a fiatalabbak elé, aki júniusban tette le utolsó szóbeli vizsgáját.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!