felfedezés

2019.05.22. 08:01

A hollók is képesek az érzelemátvitelre

Egy új tanulmány kiderítheti, hogyan alakult ki az empátia őse.

Forrás: Shutterstock

A hollók képesek átvenni egymás érzelmeit, egy viselkedéskutatókból és neurológusokból álló kutatócsoport szerint a vizsgált szelíd madarak pesszimistábban cselekedtek, ha korábban egy frusztrált fajtársukat figyelték.

Ez az empátia kialakulására is bizonyítékul szolgálhat

- állapították meg a tudósok a PNAS című szaklapban.

Az érzelemátvitel fontos lehetőség az egyének közötti információk átadására, és az empátiának, vagyis a beleélés képességének alapvető eleme.

A kutatók többnyire abból indultak ki, hogy ez a képesség az állatvilágban is jelen van. Ennek egyértelmű bizonyítékát azonban módszertani okokból nehéz megtalálni.

Thomas Bugnyar, a Bécsi Egyetem kognitív biológiai tanszékének munkatársa és Claus Lamm, az intézmény pszichológiai alapkutatásokkal foglalkozó intézetének tudósa és kollégáik olyan hollókkal dolgoztak, amelyek hozzászoktak ahhoz, hogy viselkedéstudományi kísérletek alanyai.

A kísérletekben mindig két madár vett részt, az egyiknél pozitív vagy negatív hangulatot idéztek elő, ez alatt a másik figyelhette őt. A madár reakcióját a megfigyelő madár regisztrálhatta. Azt, hogy az első madár örömét vagy frusztrációját átvette-e a második holló, egy ambivalens szituációval tették próbára: edényekben táplálékot helyeztek ki a holló elé.

Általánosságban a madarak lassabban közelítették meg ételt, ha előtte frusztrált fajtársat láttak. A pozitív hangulatnak azonban nem volt olyan látható hatása – mondta el Bugnyar.

Annak ismerete, hogy nyilvánvalóan már a hollóknál is megtörténik érzelemátvitel, új fényt vet arra, hogy a fejlődéstörténet során mikor kezdett kialakulni az empátia őse – mondta Jessie Adriaense, a tanulmány fő szerzője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!