ritkaság

2018.08.15. 14:35

A vadonban már kihalt berber oroszlán született egy állatkertben

A kölyök július 27-én jött világra, az állatkert az örömhír közlésével azért késlekedett, mert a vadaknál soha nem biztos, túlélik-e a kicsik az első heteket – nyilatkozta Martin Votruba, az állatkert szóvivője újságíróknak.

Forrás: afp

Ritka, a vadonban már kihalt berber oroszlán született a nyugat-csehországi Pilsen (Plzen) állatkertjében.

A kis nőstényoroszlán anyja a négyéves Neyla, aki eddig példásan gondoskodik kicsinyéről – jegyezte meg a szóvivő.

Neyla 2015-ben testvérével, Tamikával együtt a hannoveri állatkertből érkezett Pilsenbe.

„A pilseni állatkert oroszláncsaládja jelenleg nyolctagú. Amint a kis oroszlán megerősödik, az anyja fokozatosan kiviszi a szabadba, hogy mozoghasson”

- tette hozzá Votruba.

Pilsenben a két berber anyaoroszlán – Neyla és Tamika – mellett egy hímoroszlán – Mates – él, a hármasnak összesen hat kölyke van: Tamikának négy, Neylának két utódja született.

Tamika 2016 szeptemberében adott életet első nőstény kölykének, Amirának. Ez volt az állatkertben valaha született első berber oroszlán és negyven éve az első oroszlán Pilsenben. A kölyök felnevelése azonban nagyon nehéz volt: a gondozóknak rendszeresen el kellett venniük őt anyjától, mivel hozzátáplálásra volt szüksége. Februárban Amira az ausztriai Herbernstein állatkertjében lelt új otthonra, ahol egy kétéves hímmel él együtt. Idén májusban Tamikának újabb három kölyke született: Demali, Deema és Dabir.

Neyla első utódja tavaly november elején jött világra, a kis hím a Baqir nevet kapta.

A pilseni állatkert majdnem fél évszázada tenyészt berber oroszlánokat, de a korábbi évtizedekben nem sikerült az utódok felnevelése.

Csehországban öt állatkert tenyészt berber oroszlánokat, amelyek ilyen körülmények között legfeljebb húsz évig élnek – mutatott rá a pilseni állatkert szóvivője.

Borítókép: Illusztráció

Nőstény berber oroszlán és kölyke

AFP PHOTO/DIETER NAGL / AFP PHOTO / DIETER NAGL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!