mikor esett le?

2020.07.15. 23:01

Az eddig ismert legnagyobb németországi meteoritra bukkantak egy kertben

A tulajdonos már 1989-ben megtalálta a 30,26 kilogrammos követ a telkén.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Allexxandar

Az eddig ismert legnagyobb németországi meteoritra bukkantak egy kertben a baden-württembergi Blaubeurenben. A 30,26 kilogrammos kő már évtizedek óta feküdt ott.

Tömege alapján ez a legnagyobb Németországban talált kőmeteorit Dieter Heinlein, a Német Légügyi és Űrkutató Központ (DLR) szakértője szerint. Az intézmény szerdán számolt be a meteoritról, amelyet tudományos szenzációnak nevezett.

Már 1989-ben megtalálta a követ kertjében annak tulajdonosa. Feltűnt neki a nagy súly és hogy sok vasat tartalmaz, a különleges szikla mégis érintetlenül maradt a telken 31 éven át.

A DLR szerint még a profik sem feltétlenül ismerték volna fel elsőre, hogy meteoritról van szó. Csak idén januárban jelentkezett a központban a férfi. Három különböző laboratóriumban végeztek anyagvizsgálatokat, amelyek eredményeként kiderült, hogy a kő valójában meteorit.

A kutatók most azt szeretnék kideríteni, hogy mikor hullhatott a Földre. Ez akár már évszázadokkal ezelőtt megtörténhetett.

Júliusban a Meteoritical Society nemzetközi szakértői szervezet is megerősítette, hogy valóban meteoritra bukkantak a németországi kertben. A kozmikus égitestet Blaubeuren városáról nevezték el.

Az eddigi németországi rekordtartó a 17,25 kilogrammos Benthullen-meteorit volt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!