Fotó: vchal / Shutterstock.com

Leállítanák az egész világon a genetikai módosítást a tudósok egy időre

A globális moratórium addig lenne életben, amíg a nemzetek nem fogalmaznak meg nemzetközi irányelveket arról, miként használható a génszerkesztés technológiája – írták a kommentárban.

A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett cikkében az után, hogy egy kínai tudós ősszel bejelentette az első génszerkesztett ikerpár megszületését a világon.

Ho Csian-kuj, a sencseni Dél-Kínai Egyetem kutatója novemberben jelentette be egy olyan ikerpár születését, akiknek a CRISPR-cas9 elevezésű „molekuláris ollóval” megváltoztatta a génállományát, hogy a babák ne kaphassák el a HIV-vírust, mivel apjuk fertőzött volt.

A bejelentés az egész világon nagy felháborodást váltott ki, a kutatók kockázatosnak és etikátlannak nevezték a kutató eljárását.

Hét ország 18 tudósa, köztük a Harvard egyetem, az MIT kutatói a tekintélyes tudományos folyóiratban átmeneti, mintegy öt évre szóló moratóriumot sürgettek, hogy időt adjanak a kérdés tudományos, technikai, társadalmi és etikai vonatkozásainak alapos megvitatására.

„A genetikai módosítás bevezetése a jövő generációjába maradandó és valószínűleg káros hatást jelenthet a fajokra” – hívták fel a figyelmet.

A kínai egészségügyi hatóság február végén közzétett irányelveiben szintén nagy kockázatú kategóriába sorolta a génszerkesztést, a génátvitelt és a génszabályozást a és a kínai egészségügyi minisztérium irányítása alá helyezte.

A nemzetközi vita lezárultával az egyes országok maguk dönthetnék el, mit engednek meg a reprodukciós célú génszerkesztés terén.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

krimi
Autós lökött betonoszlopnak egy motorost Pécsen
egyre több a határsértő / 19 perce
Hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt
Rendőrökkel, katonákkal, és komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében.
Gyász
"Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, ..." József Attila: Óda (részlet) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ R. SÁNDORNÉ Salamon Anna volt kesztyűgyári dolgozó 85 évesen csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 20-án 15 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban egy szál rózsa elhelyezésével, őszinte együttérzéssel osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szomszédasszonyunk VÖLGYI IRÉN 2019. december 3-án elhunyt. Utolsó útjára 2020. január 21-én 15 órakor kísérjük a pécsi köztemetőben. A gyászoló barátai
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem KASZAB GÉZA JÁNOS súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. január 22-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
"A szeretet csillag, amelynek fénye a halál után is hosszasan ragyog." P. Brown Szerető férj, legdrágább édesapa és nagypapa SZATHMÁRY ELEMÉR 2020. január 3-án életének 74. évében elhunyt. 2020. január 22-én 13 órakor kísérjük el őt utolsó útjára a pécsi köztemető kápolnájából. A szertartáson egy-egy virággal emlékezünk meg róla. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSÓR IMRÉNÉ Somogyi Mária Perpétua, a Szociális Missziótársulat nővére 97 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 21-én a 13 órai szentmisét követően lesz a bicsérdi (Nagybicsérd) temetőben. Emlékét megőrizzük! Szociális Missziótársulat, a család
ARATÓ ROLAND "Eltelt 1 év, már nem látlak többé, de szívembe itt leszel mindörökké. Bármilyen csodás a világi élet, pótolni nem tud soha senki Téged. Hiányod elviselni nehéz, és míg szívem dobban, Te örökre benne élsz!" Szerető édesanyád
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MICHIELUTTI REZSŐNÉ Czeti Margit élete 74. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. január 23-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GADÁNYI PÉTER 61 éves korában hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvait 2020. január 22-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra Siófokon a Kele utcai temetőben. Kérjük, egy szál fehér rózsával köszönjenek el Tőle. Búcsúzó szerettei
Köszönjük minden kedves rokonnak, barátoknak, volt munkatársaknak és a ház lakóinak, hogy szeretett halottunk LÁSZLÓ TIBOR ny. őrnagy temetésén részt vettek. Köszönet a Mementó Temetkezésnek és a Magyar Honvédségnek a temetés méltó lebonyolításáért. A gyászoló család
"Bármi rosszat hozhat az élet idővel minden megoldható, de egy drága jó férj, édesapa sohasem pótolható." Fájó szívvel emlékezünk KESZTHELYI TIBOR halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP BÉLÁNÉ Máli Mária 2020. január 11-én súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. január 17-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után 13.30 órakor a pécsudvardi temetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, dédipapánk SZARKA JÓZSEF asztalos mester 94 éves korában elhunyt. Drága halottunk búcsúztatásáról a későbbiekben intézkedünk. Emlékedet kegyelettel megőrizzük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk TAKÁCS JÓZSEF súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. január 20-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom mindazokkal akik ismerték, hogy GRADWOHL JÁNOSNÉ Starcz Klára szíve hosszú szenvedés után örökre nyugalomra tért. Nyugodjék békében, emlékét őrizni fogják, akik igazán szerették. Nővére Ibolya
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk SZARKA SÁNDOR sellyei lakos 2020. január 01-jén elhunyt. Temetése 2020. január 18-án 10.30 órakor a sellyei református temetőben lesz. Gyászoló felesége és gyermekei