elég volt!

2020.06.06. 10:40

Brüsszelben mostantól lefoglalhatják a rodeózó autósok gépjárműveit (videó)

Brüsszel belvárosában már járműveket is lefoglaltak, abban bízva, hogy ezzel elrettentik a száguldozókat. A város jelképénél több autó is száguldozott a hétvégén, ezt le is filmezték.

Forrás: Shutterstock

Brüsszel belvárosában nemrég több száguldozó motorost és autóst is igazoltattak a rendőrök, öt járművet elkoboztak a rodeózóktól, összesen kilenc esetben kellett intézkedniük a rendőröknek – írja a V4NA Hírügynökség. Egy autó a belga fővárosban elsodort egy gyermeket, Brüsszel jelképe, az Atomium lábánál pedig több autó is száguldozott a hétvégén, ezt le is filmezték.

Philippe Close, Brüsszel polgármestere szigorúbb fellépést ígér a szabálysértőkkel szemben. Véleménye szerint

tűrhetetlen, hogy a száguldozók a többi sofőr és a járókelők biztonságát veszélyeztetve közlekednek.

Emiatt ezentúl a 350 eurós hatósági bírságon felül lefoglalhatják a rodeózók járművét, amelynek a szállítási és raktározási költségeit is meg kell fizetnie a tulajdonosnak, sőt, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

A brüsszeli ügyészség szóvivője, Denis Goeman elmondta a bx1 televíziós csatornának, hogy az Atomiumnál versenyző sofőröktől le is foglaltak öt autót és a büntetőbíróság dönt majd az ügyükben.

Brüsszel első embere szeretné mindenki figyelmét felhívni, hogy a közúti biztonság a belga főváros prioritása és azok, akik versenypályának nézik a város utcáit, súlyos pénzbírságra és járművük lefoglalására számíthatnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!