különös eset

2019.02.05. 12:43

Csak azért nem láthatja gyerekeit egy apuka, mert dohányzik

Így döntött a bíróság.

Forrás: Shutterstock

A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi – közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden.

Az újság birtokába került ítélet szerint az apa „teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül”.

A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette:

az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.

Az ítélet szerint a „kóros dohányos” apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet „objektív kockázataitól”.

Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt

- mutatott rá a bíróság.

A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente – írta az újság.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!